Jelenlegi hely
II. világháborús emlékművek (Székesfehérvár - Felsővárosi emlékmű)
Székesfehérvár – II. vh. – Felsővárosi emlékmű
Avatás: 2017. október 19.
Alkotó: Nagy Edit
2017. október 19-én avatták fel a Felsővárosi templom előtti Szent Sebestyén téren Nagy Edit szobrászművész, a Felsőváros II. világháborús civil áldozatainak emlékére készített alkotását. Az emlékművet Székesfehérvár Önkormányzatának kezdeményezésére a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség összefogásával állították.
Az ünnepségen elsőként Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes, majd Cser-Palkovics András polgármester mondott beszédet. Felsőváros polgárainak képviseletében Fekete Pál emlékezett a több mint hetven évvel ezelőtt történtekre, végül Bobory Zoltán, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke Gál Csaba Sándor versét szavalta el.[1]
Jegyzetek
[1] Székesfehérvár Városportál - „Emlékezés, üzenet és jelkép” - Felsőváros II. világháborús áldozatainak állítottak emlékművet 2025. január 10.

Felsővárosi második világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2025.