I. világháborús emlékművek (Baracs)
Baracs
Avatás: 2003. szeptember
Alkotó: Fischer József és Ihász János
Baracson, a templomosi templomkertben 2003 szeptemberében vitéz Bősze József alezredes avatta fel az első világháborús emlékművet. Az ünnepségen dr. Takács Nándor volt megyéspüspök áldotta meg a 94 áldozat nevét megörökítő alkotást, majd Meggyes Lászlóné baracsi és Zeleiné Garda Mária daruszentmiklósi polgármester tisztelgett a hősi halottak emléke előtt a kegyelet virágait elhelyezve. Az emlékmű Fischer József és Ihász János alkotása.[1]
Még 2002-ben, a templomkert felújításánál kerültek elő a fák tövében porladó feliratos kövek, amelyek a háborúban elesett magyar katonák neveit örökítették meg. Ezeket a köveket a múlt emlékeit őrző templomosiak szedték össze, és magánemberek, vállalkozók támogatásával emeltek emlékművet a hősök tiszteletére. A fekete gránittáblákon kisszentmiklósi, baracsi és kisapostagi katonáknak állítottak örök emléket.[2]
A kivitelezés költségeihez gyűjtést indítottak, a lakossági hozzájárulás 206.000 Ft-ot tett ki, a római katolikus egyházközség 600.000 Ft támogatást nyújtott. Baracs község képviselő-testülete pedig 2003. augusztus 12-én határozatban vállalta, hogy a templomosi egyházközség részére az első világháborús emlékműépítés támogatásához 200.000 forinttal járul hozzá.[3]
Jegyzetek
[1] Fejér Megyei Hírlap. 2003. szeptember 15. 4. p.
[2] http://www.mezohir.info/index.php/mezohir/1326-baracs-templomos-az-elso-vilaghaborus-hosoekre-es-trianonra-emlekeztek 2020. június 5.
[3] MNL FML XXIV. 1351a. Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal iratai. Törvényességi ellenőrzés iratai (Települési önkormányzatok jegyzőkönyvei). Baracs. 2003. augusztus 12.
Fejér Megyei Hírlap. 2003. szeptember 15. 4. p.