Marosvári Attila tanulmánya Kádár János 1964-es makói látogatásáról

Kádár János, a 20. század második felének reprezentáns magyar politikusa, hosszú pályafutása során három alkalommal járt Makón. Először 1945. október 10-én Dénes Leó szegedi kommunista polgármester társaságában, mint a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetősége tagja vett részt a városban egy értelmiségi ankéton, ahol a párt és az értelmiség kapcsolatáról beszélt, többek között kifejtve, hogy nincs harmadik út, melyet Németh Lászlóék és a parasztpártiak korábban hirdettek. Ahogy mondta, „[c]sak két választás van. Fasizmus vagy demokrácia”. Világos és egyértelmű üzenet volt ez, nem csekély fenyegető éllel, az akkor már kriptokommunista Erdei Ferenc és a jobb sorsra érdemes Nemzeti Parasztpárt szülővárosában. Időben a harmadik látogatás apropóját egy természeti katasztrófa, az 1970-es alsó-tiszai árvíz adta. 1970. június 23-án a Makót is elöntéssel fenyegető marosi áradás elleni védekezés munkálatait szemlélte meg egy igen rövid kitérő erejéig.

E két, nyilvánvalóan alkalomszülte látogatás között, 1964. február 7-én egy Csongrád megyei körút részeként előre és tudatosan megkomponált vizitációra érkezett a városba, melynek apropóját a helyi Lenin Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlése adta. A megyei program összeállításakor az a cél lebegett a szervezők szeme előtt, hogy az MSZMP „kiegyezési” stratégiájával összhangban, a pártvezető-miniszterelnök találkozzon az értelmiség (szegedi értelmiségi aktívaülés), az ipar (Pamutnyomóipari Vállalat szegedi gyáregysége felkeresése), és – hangsúlyosan – a mezőgazdaság képviselőivel. 1964-re a termelőszövetkezetesítés folyamata gyakorlatilag lezáródott, s ekkor a fő agrárpolitikai célkitűzés a kis hatékonysággal és még csekélyebb termelékenységgel működő tsz-ek nagyobb szövetkezetekbe terelése volt. E cél demonstráláshoz a makói Lenin kiváló példának bizonyult, hiszen 1958 és 1963 között 8 kisebb termelőszövetkezetet integrált magába, megsokszorozva ezzel a művelt földterület nagyságát, s jelentősen javítva ezzel a termelőszövetkezeti gazdálkodás eredményességét.

Marosvári Attila levéltáros kollégánk e látogatást helyezi tanulmánya középpontjába. Aprólékosan, szinte percről percre rekonstruálja az eseményeket, s elemzi Kádár János legalább egy teljes órán át tartó beszédét. Részletesen bemutatja a látogatáshoz kapcsolódó biztonsági intézkedéseket, melyek olyan alaposak voltak, hogy a termelőszövetkezet tagsága, de még a tsz-pártszervezet tagjai sem tudhatták előzetesen, hogy az MSZMP első titkára tiszteli meg az eseményt. Miközben a sajtó – a néhol kedélyeskedő-atyáskodó beszéd, illetve a Makóra érkezést megelőző rövid kiszombori megálló nyomán – utóbb a nép körében népszerű pártvezető képét sulykolta beszámolóiban, Kádár látogatását a legnagyobb titkokban szervezték, s csak néhány bennfentes helyi vezető tudhatta meg a látogatást közvetlenül megelőző napokban, hogy ki is lesz a zárszámadás díszvendége. Előzetesen nem is tették közzé a megyei napilapban a látogatás hírét, nehogy valamiféle nem kívánatos demonstráció történjék, melynek megelőzésére az állambiztonsági szervek természetesen minden szükséges intézkedést megtettek. Erről is részletesen olvashatunk.

Marosvári Attila alapos tanulmánya nem csupán azért fontos, mert átfogó képet nyújt Kádár makói látogatásáról, hanem azért is, mert ráirányítja a figyelmet a hatalom képviselői által propagandisztikusan megszínezett „szeretett” pártvezető toposza és a valóság között feszülő ellentmondásra.

A tanulmány megjelenési helye: Forgó Géza (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve V. Makó, 2023. 108–149.

A tanulmányt innen letölthetik és elolvashatják: