125 éve hunyt el Miklovicz Bálint református lelkész

2021.06.16.

 

Hódmezővásárhely kálvinista egyháztörténetében fontos szerepet foglal el Miklovicz Bálint lelkész, aki a hódmezővásárhelyi református közösséget negyedszázadon át irányította. Napjainkra sajnálatos módon feledésbe merült emléke, köszönhetően az 1989 előtti évtizedek egyházellenes politikájának. 1990-től sem ápolták emlékét kellőképpen, sőt a helytörténészek is inkább a fiatalabb pályatárs, a történetíróként is hírneves Szeremlei Sámuel érdemeit hangsúlyozzák. Miklovicz határozottsága és egyházszervezői erényei nélkül a vásárhelyi eklézsia minden bizonnyal gyorsan hanyatlásnak indult volna.

            Miklovicz Bálint hívő református iparoscsaládban látta meg a napvilágot 1832. május 17-én. Édesapja Miklovicz András (1799–1872) ácsmester, valamint a helyi kálvinista egyházközség tisztviselője, édesanyja Oláh Julianna. Testvérei közül Miklovicz Lajos (1855–1932) a legismertebb, aki évtizedekig vezette az Iparos Tanonciskolát Hódmezővásárhelyen, és tanügyi szakíróként is tevékenykedett.

            Bálint eleve a református lelkészi pályára készült. 1848 tavaszán vették fel a debreceni református kollégiumba, ahol a forradalmi eseményekben való részvétel helyett a tanulmányaira koncentrált. Annak érdekében, hogy fenn tudja tartani magát, különböző munkákat vállalt, és érdemessé vált az iskolai könyvtárosi, elemiosztály-tanítói, esküdtfelügyelői és végül seniori feladatokra, amiket a legjobb képességű diákokra bíztak. Iskolai mentora, majd barátja Révész Imre (1826–1881), a debreceni teológiai főiskola későbbi professzora.

            Tanulmányai végeztével Miklovicz Bálint számára is adott volt a peregrináció: Európa nagyobb egyetemeit tanulmányút céljából felkereste, Torinóban pedig az ottani magyar légió református hitű tagjai számára istentiszteletet és prédikációt is tartott. Hódmezővásárhelyen először 1860 Húsvétján járt, mint a debreceni főiskola küldötte, ünnepi szolgálattétel miatt. Ezt követően megkezdte lelkészi munkáját. Előbb három évig Debrecenben segédlelkész, majd 1863 végén a Debrecentől nem túl távoli Hegyközszentimrére kapott meghívást rendes rendes lelkészként. Azonban Hódmezővásárhelyen, a 67 éves Gaál Dániel halálával is megüresedett egy rendes lelkészi státusz, méghozzá az Ótemplomnál. Erre hat társával (Pap Mihály, Osváth Lajos, Kiss Pál, Szarka Boldizsár, Szeremlei Sámuel és Báthory Dániel) együtt pályázott. Az 1864. május 20-án megejtett papválasztó gyűlésen a 313 szavazatból 232 esett Mikloviczra, és a maradék 81 szavazat a többi hat fiatal lelkész között oszlott el. Tehát Miklovicz erős legitimitással lépett Gaál Dániel örökébe.

            Hódmezővásárhelyen a kiegyezés előtti időszakban négy idősödő lelkipásztor – Tóth Ferenc (1790–1869), Vajda Sámuel (1791–1873), Gaál Dániel (1796–1863), Szél Sámuel (1797–1871) – és két-három káplán (köztük időnként helyi gimnáziumi tanárok) végezték a lelkészi feladatokat. A lelkészi munka így kisebb válságba került, mert a lelkészek idősödő koruk és hanyatló egészségük ellenére ragaszkodtak státuszukhoz. Ez logikus volt, mert ellenkező esetben mindenféle jövedelem nélkül maradtak volna. Miklovicz érkezése vérfrissítést jelentett a lelkészi karra nézve, és nem kizárt, hogy Szeremleit is ő biztatta, hogy amint lehet, térjen vissza Vásárhelyre.

            Miklovicz Bálint Vásárhelyen alapított családot. Papy Emíliát (1845–1914) vette nőül, akivel nyolc gyermeket neveltek fel. A helyi közéletbe is hamar bekapcsolódott: vezette a kisdedóvó egyesületet, a református elemi iskolai hálózat fejlesztésében vezérszerepet vitt, az egyházi építkezéseket (lelkészlakok, iskolák, ógimnázium főtér felőli szárnya stb.) koordinálta, jó kapcsolatokat alakított ki az egyház mecénásaival, mint például Nagy András János vagy éppen Kovács Ferenc. Az eklézsián belüli ellentéteket határozott fellépésével és kiváló diplomáciai érzékével igyekezett elsimítani. Hivatalból a törvényhatósági bizottság tagja, és különböző bizottságokban is tevékenykedett. 1878-tól a Békés-Bánáti Református Egyházmegye tanácsbírája.

 

 

A Békés-Bánáti Református Egyházmegye tanácsbírái 1888-ban, Szegeden.

Középső sorban, balról a 2.: Miklovicz Bálint, mögötte Szeremlei Sámuel.

Az első sorban balról a 3. Szabó János esperes, a 4. gr. Ráday Gedeon főgondnok

(A kép a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Ref. Egyházközség tulajdona)

 

            Vásárhely egykori leány-egyházközsége, Szeged fejlesztésében is szerepe volt. Részt vett és istentiszteletet tartott az első szegedi református templom felszentelése alkalmával 1884-ben.

            Miklovicz Bálint nagy gondot fordított egyházközsége fejlesztésére. 1871-ben, Szél Sámuel újtemplomi lelkész halála után az egyházközség elnökévé választották, és e tisztében egészen 1895-ig maradt. Közben megfiatalodott a lelkészi kar: 1871-ben Szeremlei Sámuel, 1872-ben Karancsi Dániel, végül 1875-ben Pap Imre érkezett. A négy fiatal lelkész így megújult erővel látott neki az egyházi ügyek viteléhez. Karancsi Dániel esetében azonban többször is magyarázkodni kellett egyházkerületi és egyházmegyei fórumokon, mert nevezett lelkész többször viselkedett lelkészhez nem illő módon, főként hívei előtt. Karancsi azt a Szabó Jánost győzte le az 1872. évi lelkészválasztáson, aki néhány évvel később érdemei miatt az esperesi székbe került 1878-ban, és 1897-től Miklovicz utódaként szolgált Vásárhelyen.

            Miklovicz Bálint egészsége folyamatosan hanyatlott az 1890-es évektől, de ameddig tudta, ellátta feladatait. 1895-ben egyik fia, a banktisztviselőként dolgozó Sándor (1874–1923) meglepte szüleit: Tornyai János festőművészt megbízta, hogy készítsen róluk egy-egy portrét. A két portré a Miklovicz házaspár 30. házassági évfordulójára el is készült, és kisebb ünnepség keretében megtörtént az átadás. Miklovicz Bálint fentebb látható portréját 2017-ben az egyik leszármazott, Sztanev Ivánné a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközségnek adományozta, és Szabó Tamás restaurátorművész által felújítva, a tanácsterembe került.

            Miklovicz Bálint 1896. június 13-án halt meg. Fél életét – az 1864 tavaszával kezdődő 32 évet – Hódmezővásárhelyen töltötte. Vezetése alatt a vásárhelyi reformátusság kikerült abból a válságból, amelyet akaratlanul ugyan, de a négy idős lelkész okozott azzal, hogy egyikük sem gondoskodott fiatalabb rendes, vagyis teljes hatáskörű lelkész szolgálatba állításáról. Miklovicz a lelkészválasztások során egyedül Karancsiban csalódott, és élete végéig fájlalhatta, hogy Szabó János nem nyerte el az újtemplomi hívek bizalmát. Az egyházközség részleges megújulása, és az a tény, hogy Hódmezővásárhelyen az ugyancsak erősödő katolikus vallás nem vált vezető hitté, Miklovicz Bálintnak is nagy mértékben köszönhető.

 

Felhasznált irodalom

 

Zsinati emlékkönyv a magyarországi reformált egyház 1881. október 31–november 24-kig Debreczenben tartott országos zsinatán jelenvoltak életrajzaiból. Összeállította és kiadta: Dömény József. Székesfehérvár, 1882. 202–204.

Presztóczki Zoltán: Hódmezővásárhelyi református prédikátorok és lelkipásztorok almanachja 1569-től a legújabb időkig. Hódmezővásárhely, 2019. (Dél-Alföldi Évszázadok 33.) 115.

Presztóczki Zoltán: Miklovicz Bálint ótemplomi református lelkész élete és munkássága (1832–1896). A hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság évkönyve 2020. Szerk. Nagy Gyöngyi, Presztóczki Zoltán. Hódmezővásárhely, 2020. 51–70.

 

PRESZTÓCZKI ZOLTÁN

 

Utolsó frissítés:

2021.06.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges