A fokozatosan formálódó-erősödő európai szervezetek főleg a '90-es években kezdtek el foglalkozni az iratok kérdésével, majd azzal kapcsolatosan a levéltárak ügyével, aminek elsődleges oka az volt, hogy a döntéshozókban tudatosult, hogy a közszféra által létrehozott iratokhoz való hozzáférés az egyik sarokköve a demokráciának. Az igazi áttörés az ezredforduló táján következett be. Az Európa Tanács miniszteri bizottsága (Council of Europe, Committee of Ministers — a továbbiakban: Tanács) 2000-ben határozatot fogadott el a levéltári iratokhoz való hozzáférés európai irányelvéről (R (2000)13. sz.), majd ugyanez a bizottság két év múlva ajánlást hozott a hivatalos iratokhoz való hozzáférésről (R (2002) 2. sz. - mindkét említett dokumentum fordítása megjelent a Levéltári Szemle 2008. évi 3. számában). Fontos lépés volt az európai közös levéltári politika kialakulásában az ún. fekete könyv (Black Book), amely az Unió tagországainak levéltárairól nyújt alapvető, összefoglaló információt (az első kiadás 1994-ben, a második 2005-ben jelent meg, ekkor már kék színű borítóval).

Figyelembe véve az egyre növekvő aktivitást, már csak idő kérdése volt, hogy létrejöjjenek azok a szervezetek, amelyek keretül szolgálnak az európai levéltári politikához. Érdekes módon nem mindegyik indult hivatalos kezdeményezésre, közülük a legmagasabb szintű egyenesen az Unió és a tagállamok által elfogadott nemhivatalos szervezetnek tekinthető, ez az EBNA.