Jelenlegi hely

Virtuális épületséta

Új, virtuális sétánkon bemutatjuk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületének szekkókkal díszített lépcsőházát, melyet a legújabb technikai eljárással rögzített a Nextvision3d.com.
 
 
 

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel várjuk virtuális sétára a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájába, Magyarország legrégebben működő közintézményébe. Jogelődünket, az Archivum Regnit az 1723. évi levéltári törvény nyomán 1756-ban hozták létre Pozsonyban, abban a városban, ahol a magyar országgyűlések üléseztek.

Intézményünk 2006. március 25-én Magyar Örökség Díjat kapott.
Mária Terézia királynő rendeletére 1785-ben a budai várba, az Országház épületébe költöztetett levéltár feladatkörét 1875-ben jelentősen kibővítették, és nagyon hamar szükségessé vált egy új levéltár felépítése. Az épület tervezésére 1911-ben Pecz Samu műegyetemi tanár kapott megbízást. A kivitelezés 1913 őszén kezdődött meg, de a munka az első világháború, majd az őszirózsás forradalom és a proletárdiktatúra, végül a Horthy-rendszer konszolidációja következtében hosszan elhúzódott. Az új levéltár 1918-ra szerkezetkész állapotban volt, de a levéltárosok csak 1923-ban – éppen száz évvel ezelőtt –foglalhatták el első két emeletét. A belsőépítészeti munkák és a díszítés még a beköltözés után is folytatódott. Az elkészült neoromán stílusú épület elsősorban az idealizált középkort idézi fel a látogatók számára, de funkcionálisan modern, a kor követelményeinek megfelelő, minden tekintetben igényes létesítmény, amelyet joggal nevezhetünk „Levéltári Palotának”.
Az E alakú épületben a munkaszobákat, a reprezentációs termet, vagyis a Lovagtermet és a díszlépcsőházat a Bécsi kapu térre néző középső szárnyban helyezték el, a főbejárat felett. A kutatóterem a rövidebb középső, a raktárak a nyugati és keleti oldalszárnyakban nyertek elhelyezést. A nyugati szárny végében egy torony is magasodott, amely a fűtőrendszer kéményét takarta, ez a második világháború idején olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy maradványait lebontották.
A földszinten a honfoglalás korában találhatjuk magunkat. Az építész Pecz Samut és a festőt, Dubits Andort középkori szerzetesként ábrázoló falfestményeken láthatjuk, míg velük szemben Khuen-Hédervári Károly miniszterelnököt (akinek hivatali idejében kezdődött el az építkezés) és Klebelsberg Kuno kultuszminisztert (akinek minisztersége alatt fejezték be az levéltár belsőépítészeti munkáit) lovagként ábrázolták.
Állandó kiállításunk is a földszinten található. Az első emeleten középkori témájú falfestményeket találunk, míg a második emeleten a kora újkorba, a harmadik és a negyedik emeleten a 19. századba és a századforduló időszakába utazhatunk a falfestmények segítségével.
Az épület kivitelezésében a kor jeles képző- és iparművészei vettek részt. A külső kőszobrászati munkákat Mikula Ferenc, a belsőket Langer Ignác készítette. A történelmi Magyarország városainak címerével díszített színes üvegablakok Róth Miksa művészetét dicsérik, aki közreműködött a falak és mennyezetek ornamentális díszítésében, illetve egyes fém díszítőelemek tervezésében is. Ez utóbbi kivitelezését Jungfer Gyula végezte. A történeti témájú belső faliképeket 1925–1929 között Dudits Andor festőművész készítette. A Levéltárban látható a legnagyobb Dudits nevéhez kötődő secco gyűjtemény.
Horváth Géza, Kisfaludy Stróbl Zsigmond és Sidló Ferenc szobrászok alkotásai mellett a belső tereket Körösfői-Kriesch Laura textilművész alkotásai díszítik, aki a férje – Nagy Sándor – tervei alapján dolgozott.
A levéltár a budai vár 1944–1945. évi ostroma, majd az 1956. évi forradalom idején nagyon komoly sérüléseket szenvedett. Az egyedi és pótolhatatlan iratok egy része (mintegy 12 km) elpusztult, ami óriási tragédiát és veszteséget jelent mindannyiunk számunkra.
Az épület helyreállítása az 1960-as évek elején fejeződött be, az 1980-as években az eredetinek megfelelő díszcserép fedél került a tetőre, a belső falakat az 1990-es években restaurálták.
Jöjjenek egy virtuális sétára a „Levéltári Palotába”, nézzék meg a képeket! Itt a falak mesélnek a múltról, a történelemről és elődeink életéről: a reményeikről, a vágyaikról és az álmaikról!
Ismerjék meg Levéltárunk kincseit és titkait, és ha felkeltettük az érdeklődésüket szeretettel várjuk Önöket kiállításainkon és rendezvényeinken, illetve az épületet bemutató vezetéseinket.

Hiszen a történelem összeköt minket!

https://mnl.gov.hu/mnl/ol/az_epulet_rovid_tortenete

Garadnai Zoltán