Jelenlegi hely

Vatikáni Magyar Levéltári Kirendeltség

A Vatikáni Magyar Levéltári Kirendeltség 2022 márciusában alakult meg Magyarország Szentszéki Nagykövetségén. A kapcsolódó feladatokat 1 fő levéltári delegátus látja el. A delegátus fontos feladata a szentszéki levéltárakban található Hungarika-anyagok feltárása, róluk jegyzék készítése és előzetesen átgondolt, munkaterv szerinti digitalizáltatásuk a Magyar Nemzeti Levéltár részére. Segíti továbbá az ezekbe a levéltárakba elsősorban ösztöndíjjal kutatni érkezők munkáját. Bár tevékenysége mindenekelőtt a szorosan vett szentszéki levéltárakhoz és egyéb szentszéki gyűjteményekhez köti, amennyiben szükséges, a Rómában található egyéb, magyar forrásokat is őrző egyházi, szerzetesi levéltárakkal, gyűjteményekkel is kapcsolatot teremt. Végül, hangsúlyos feladata az is, hogy mind a hazai mind a szentszéki levéltárakkal, tudományos és felsőoktatási intézményekkel Rómában, szentszéki levéltári feltárásokra, egyháztörténeti témájú kutatásokra épülő, közös projekteket, konferenciákat, könyvbemutatókat, stb. szervezzen, s ezeken részt vegyen. Igyekszik megtalálni azokat a közös pontokat, amelyek összekötik a feleket, melyeken keresztül „hidak” épülhetnek, s amelyek elősegítik az intézményes párbeszédet.

Cím:
Piazza Girolamo Fabrizio, 2.
I-00161 Róma

Levéltári delegátus: Tóth Krisztina
Tel.: +39 064402167
Email: TothKrisztina@mfa.gov.hu