A közös űrutazás kezdetei
A közös űrkutatás kezdetei
1965-ben kezdődött az Interkozmosz űrkutatási program, melynek keretében szocialista országok is lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek a Szovjetunió űrkutatási programjában. Ez ekkor még tudományos műholdak feljuttatását jelentette, amelyben a résztvevő tagországok által készített műszerekkel végeztek kísérleteket. 1976 nyarán, a moszkvai Interkozmosz értekezleten a szovjet delegáció vezetője bejelentette, hogy az együttműködést ki akarják terjeszteni ember vezette űrhajók indítására is. Mint akkoriban sok mindenben, a politikának ebben is elsőrendű szerepe volt, hiszen a Szovjetuniónak túl sok anyagi és tudományos pluszt nem jelentett a többi ország bevonása. Mindemellett demonstrálni kellett a szocialista országok közötti baráti együttműködést, a Szovjetunió vezette űrkutatás vezető szerepét az amerikaival szemben, egyáltalán a szocializmus magasabbrendűségét. És akkor még nem beszéltünk a napi tömegpropagandában kihasználható lehetőségekről. Ezek a szempontok akkor elhanyagolhatók voltak. Az egyes küldöttségek inkább azt mérlegelték, hogy egy honfitársuk kijuthat az űrbe.
A küldöttségek tagjainak többsége persze nem tudta, hogy egyfajta színjáték részesei, hiszen legfelsőbb politikai szinten korábban eldöntötték a közös repüléseket. Két héttel az űrrepüléseket bejelentő moszkvai tanácskozás előtt a Minisztertanács rendelet adott ki, amelyben a delegáció vezetőit felhatalmazták arra, hogy tárgyalásokat folytassanak és egyezzenek meg az embert világűrbe juttató közös programban. Moszkvában az egyes delegációk tagjai azonban meglepetésként élték meg a bejelentést, s többségüknek fel sem tűnt, hogy előzetesen kidolgozott alapelveket terjesszenek eléjük. Összesen kilenc nemzetközi repülés lehetősége látszott reálisnak. A szovjetek a legénységek elvi összeállítását is közölték, az egyes repüléseken szovjet parancsnok mellett külföldi kutató űrhajós vehetett részt. A repülések célpontja pedig a hamarosan feljuttatni tervezett, több űrhajó fogadására alkalmas Szaljut-6 űrállomás volt. A felszállási sorrenddel akadt azonban némi probléma. A szovjetek azt javasolták, hogy az Interkozmoszból legnagyobb részt vállaló három ország menjen először (Csehszlovákia, NDK, Lengyelország), azután a többiek a cirill ABC sorrendjében. A lengyelek nehezményezték, hogy a németek után repüljenek, így az NDK és Lengyelország helyet cseréltek a sorrendben. A magyar űrrepülés idején felmerült, hogy a magyarok ötödik helye a kedveltségi sorrendet is jelenti, holott a magyarázat egyszerűnek tűnik: az orosz ABC-ben a „b" (Bulgária) éppen megelőzi a „v"-t (Vengríja - Magyarország). Az már az irányított szerencsének köszönhető, hogy Kuba, Vietnam, Mongólia hátrébb álltak az ABC-ben! Ha a tényeket nézzük, világosan kell látnunk, hogy a magyarok - anyagi, tudományos - hozzáállásával a szovjet vezetés általában elégedetlen volt, mint erre V. Sz. Veressetyinnek, a Szovjetunió Interkozmosz Tanácsa elnökhelyettesének 1978. december 4-én elhangzott megjegyzése is utalt. A moszkvai magyar nagykövetségnek a nyilatkozatról küldött beszámolója szerint „mintha Magyarországon nem tulajdonítanának kellő jelentőséget az űrkutatási együttműködésnek, a közös űrrepülésnek. Erre a fenti lemaradásokból és az eddigi részvételünk arányából következtet". Nem véletlen, hogy a Korom Mihály vezette, a szovjet-magyar űrrepülés előkészítésével foglalkozó koordinációs bizottság 1979. január 22-ei alakuló ülésén, a szintén részt vevő Kádár János megjegyezte „meg kell nézni, hogy az Interkozmosz programmal összefüggésben miként tudnánk esetleg többet tenni".
