Szívbe markoló, mégis felemelő könyvbemutatót tartottak a Levéltárban
Újabb történelmi regénnyel jelentkezett Zsuffa Tünde író, akinek ezzel már a kilencedik kötete jelent meg. A legújabb alkotás címe: Hasad a hajnal, ami egy trilógia harmadik része. A mostani munka az Angyal a földi pokolban és a Híd közepén című regények folytatása, amelyben a szerző egy bátor nő sorsán keresztül mutatja be a 20. századot. A Hasad a hajnal a nyolcvanas évek bátran helytálló hétköznapi emberének állít emléket egy olyan korszakban, amikor már ébredezik az ellenzék. Ekkoriban a hétköznapi hősök – költők, írók és az ifjúság – már egyre több gondot okoznak az elvtársaknak, akik ugyanakkor foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz, és nagyon nem akarnak arról lemondani.
Visszatérés az eredeti útra
A könyvbemutatót Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere moderálta, aki fontos szereplő az író életében, hiszen tizenkét évvel ezelőtt ő készítette vele az első interjút.
Az est elején a rendezvény közönsége meghallgatta a Paprika rummal (Zsuffa Tünde egyik korábbi regényének a címe – a szerk.) című rádiójáték részletét, amelyet a Kossuth Rádió rögzített, és amelyben Kubik Anna és Csuja Imre alakítja Zsuffa Tündét és az édesapját. Ebből kiderült, hogy Zsuffa Tünde gyermekkori álma volt, hogy író lesz, de ezt csak évtizedekkel később, haldokló édesapja kérésére váltja valóra. – Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Megjártad már a poklot, van miről írnod! Ismered a szenvedést, a küzdelmet, az életet. Jól figyelj Hercegnőm, amit mondok! Meg kell halnom, hogy író legyen belőled! – hangzottak el annak idején az író édesapjának életutat meghatározó gondolatai. Ennek kapcsán azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy amikor ő pár órás volt, és az édesapja a dunaújvárosi kórház folyosóján sétálgatott, akkor arra lett figyelmes, hogy egy gyerek borzalmasan üvölt. Ez a gyermek Zsuffa Tünde volt, aki édesapja kezében azonnal elcsendesedett. Szem- ás fültanúk szerint az író édesapja akkor azt mondta, hogy „ebből a gyermekből olimpiai bajnok lesz vagy forradalmár”. Az előbbi nem vált valóra, Zsuffa Tündét az édesapja forradalmárnak nevelte. Többek között azt tanulta meg, hogy legyen nyílt, őszinte, tisztességes, álljon ki a végtelenségig másokért, és az álmaiért az utolsó pillanatig harcoljon. Utóbbi kapcsán az édesapja a halálos ágyán emlékeztette gyermekkori álmára, arra, hogy a nyolcéves Zsuffa Tünde író akart lenni. Ezzel el is indította lányát az írói pályán, és Zsuffa Tünde azóta minden évben könyvet vagy rádiójátékot írt, a nehézségeitől, küzdelmeitől vezérelve. Állítása szerint minden egyes történetében egy átélt életszakasza jelent meg. S most a Hasad a hajnal című regénnyel visszatalált a régi hangjához. Az első öt regényt még Ausztriában írta, a következő három, „középkori” kötetet már itthon, egyfajta „tudathasadásos” állapotban alkotta meg, és a Hasad a hajnal jelenti a visszatérést az eredeti útra. E regénynél újra a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatójához fordult segítségért, Szabó Csabát tíz éve, az első köteténél, még az osztrák fővárosban ismerte meg, aki akkor a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója volt. Kettőjük között munkakapcsolat jött létre, majd ez barátsággá erősödött, Zsuffa Tünde összes 20. században játszódó regényénél Szabó Csaba volt lektor.
A szovjet matrica
A Hasad a hajnal című kötetet a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója mutatta be, de Szabó Csaba lokálpatrióta házigazdaként elsőként arról beszélt, hogy az intézmény tavaly két kerek évfordulóhoz érkezett. Többek között azt emelte ki, hogy a levéltár tavaly ünnepelte alapítása 300. és Bécsi kapu téri palotája átadásának 100. évfordulóját. Az épület a trianoni Magyarország egyik legnagyobb alkotása volt, amely az épületen a kor leghíresebb művészei dolgoztak, hogy megmutassa 1923-ban a megalázott nemzet: a Kárpát-medencén belül milyen sorsa, küldetése van. – A legrégebbi és a legnagyobb közgyűjtemény vagyunk – hangsúlyozta Szabó Csaba, aki azért tett örömmel eleget Zsuffa Tünde kérésének, hogy a Hasad a hajnal című kötetet a Bécsi kapu téren mutassák be, mert egy történelmi regényt hol lehetne hitelesebben a nagyközönség figyelmébe ajánlani, mint a Magyar Nemzeti Leváltárban.
Szabó Csaba beszélt a történelmi regények világ- és magyar történeti fejlődéséről, kiemelve a legnagyobb alkotókat, akik óriási hatással voltak és vannak az olvasókra, képesek megszerettetni velük a történelmet magát. Zsuffa Tünde magyar elődei között említette meg mások mellett Jókai Mórt, Gárdonyi Gézát, Mikszáth Kálmánt és Móricz Zsigmondot. Szavai szerint az igazán komoly szerzők fantasztikus kutatásokat folytatnak, mielőtt megírják a történelmi regényüket, így tett minden alkalommal Zsuffa Tünde is, akinek a munkáját szívesen segítette. Felidézte a megismerkedésük időpontját, amikor a Paprika rummal című kötetétnek megjelenése után odament hozzá, és gratulált neki. – A regényeiben 20. századi magyar, akár kelet-európai élettörténetek sora bontakozik ki egy rendkívül traumatizált családon belül. Valószínűleg erre gondolhatott édesapád, hogy van mit írnod – fordult Zsuffa Tünde felé. Kifejtette, hogy megismerkedésük után beszippantotta, magával ragadta Tünde. Mindig próbált ebből óvatosan kibújni, mondván, biztos, vannak ügyesebbek, okosabbak, akik segíthetnek neki, de nem járt sikerrel. – Olyan, mint a pióca – mondta viccelődve Szabó Csaba. Erre Zsuffa Tünde megjegyezte, hogy inkább szovjet matrica. – Ami levakarhatatlan – fűzte hozzá nevetve az MNL főigazgatója. Elmondása szerint a közös munka egy-egy regény esetében mindig beszélgetéssel indult, Tünde kérte, hogy meséljen egyes korszakokról, először a Horthy-korszakról, annak agóniájáról, majd haladtak tovább, és jutottak el évek alatt az 1980-es évekbe, ahhoz a korszakhoz, ahol a Hasad a hajnal játszódik. Sokszor vitatkozva folytattak eszmecserét az egyes időszakokról, Szabó Csaba időnként határozottan rávilágított az író egy-egy történelmietlen hibájára, tévedésére, de Tünde kitartott mellette. A Hasad hajnal kapcsán Zsuffa Tünde tavaly ősszel kereste meg, a trilógia harmadik kötetének története az 1980-es évek elején indul. Ez a korszak az MNL főigazgatója számára is kifejezetten izgalmas, hiszen megélte azt, annak idején diákként látták a rendszer rohadását, amiről tudták ugyanakkor, hogy még jó ideig eltarthat. Azt, hogy a lengyel szálat, a Szolidaritás működését és az arra adott hatalmi reakciót vegye bele a regénybe, ő javasolta az írónak. – Ettől megrettent a rendszer, akkor pedig még inkább megremegett az egész kommunizmus, amikor egy lengyel katolikus papot, Karel Wojtyła bíborost választottak pápának. Ő a második lengyelországi útján azt mondta a lengyeleknek Krakkóban, hogy „Ne féljetek!”. Ez olyan erőt adott az embereknek, hogy a rendszer vezetői kis híján a gatyájukba csináltak. Amikor ugyanis egy tömeg nem fél, akkor a hatalmat gyakorló kisebbség elkezd félni – fogalmazott. A könyvben azonban nemcsak ez van benne, hanem az egész korszak, ez valahol mindannyiunk története. – De Tünde már jelezte, hogy lesz folytatás. Én már most kétségbe vagyok esve! – fűzte hozzá mosolyogva. Az MNL főigazgatója beszélt a felemás érzésekkel teli nyolcvanas évek kettőségéről, a lassan puhuló, de időnként mégis keménykedő rendszerről. Az utóbbi kapcsán példaként említette Lénárd Ödön piarista szerzetes esetét,
történetét, aki 18,5 évet ült Magyarországon börtönben, politikai okok miatt a leghosszabb ideig volt rács mögött. Utoljára 1966-ban tartóztattak le, bebörtönözték, és csak 1977-ben VI. Pál pápa személyes közbenjárására engedték szabadon.
Gyertya a Jóisten kezében
A továbbiakban Zsuffa Tünde egy sor érdekes dolgot árult el a pályafutásával, a kötetek, így a Hasad a hajnal című történelmi regény megírásával kapcsolatban. Többek között azt, hogy az író érzelemvilágához Az ég tartja a királyt című regénye áll a legközelebb, IV. Béla király küzdelmeivel, dühöngéseivel, változásaival, de az igaza hangja a 20. század, amihez a Hasad a hajnallal került vissza. Elmondta azt is, hogy a mostani regény megalkotásánál nemcsak Szabó Csabára tapadt szovjet matricaként, hanem másokra is, mert a témában fellelhető anyagok mellett szüksége volt arra is, hogy beszéljen a szemtanúkkal, akik az 1980-es éveket átélték. Sokat egyeztetett Agócs Sándor költővel, íróval, aki a trilógia első két kötetét gondozta, és most a regényben is szerepel Csóka Edgárként. Szovjet matricaként tapadt a könyv megírása során Balogh László volt országgyűlési képviselőre, aki a Magyar Demokrata Fórum alapítóinak egyike volt 1988-ban Lakiteleken. Zsuffa Tünde írt a regényben egy 1985-ös vers estről, amit nem nevez meg, de ez a lakiteleki Antológia-est volt. Balogh László ezen operatőrként volt jelen, hiszen ekkor a Magyar Televízió szegedi stúdiójának munkatársaként dolgozott. Ő mielőtt leadta az eseményről készült szalagot az elvtársaknak, lemásolta azt, így maradt fenn. Ott volt a vers esten Csallóközi Zoltán is, akinek a hangulatát, életérzését is belekomponálta a regénybe, és az ő történetein keresztül ismerhetik meg az olvasók az István a király ősbemutatójának körülményeit. Éppen ezért vagyunk benne ebben a történetben tényleg mindannyian. Zsuffa Tünde beszélt arról is, hogy a Hasad a hajnal feladta neki a leckét, a munka tele volt buktatókkal, mert nehéz olyan időszakról írni, amire már mindenki emlékszik. A kérdés számára az volt, hogy tud-e olyan képet mutatni, amilyen volt, tudja-e hozni a hangulatot vagy nem. A kötet kapcsán kitért arra is, hogy gyermekként szégyellte, hogy csak falusi lány, és szeretett volna több lenni, vonzotta az arisztokrata világ, ezért is akart író lenni. Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjön: anélkül nem lehet az, aki, amíg vissza nem tér a gyökereihez. Bethlen Mária grófnő mondta azt neki: „Mindegy, hogy én arisztokrata vagyok, te pedig egy falusi hentes lánya, a lényeg, hogy Isten gyermekei vagyunk, és mindketten gyertyák vagyunk a Jóisten kezében. S amíg mi világítunk, lángot adunk, addig érdemes élnünk.”
A titkok gyűlölete
Zsuffa Tünde magyarázatot adott arra is, hogy miért telt el tíz év a trilógia második és harmadik kötetének megjelenése között: egy évvel ezelőtt Bethlen Mária grófnő felhívta, hogy komoly betegséggel küzd. Ez „szíven csapta”, és az jutott eszébe: ha Mária meghal, akkor Antónia valóban ott marad a híd közepén, esélye nem lesz arra, hogy íróként hazahozza. Ezzel arra utalt, hogy a Híd közepén című kötet borítóján Antónia Bethlen Mária grófnő ruhájában áll a hídon, a nyolcvanas évek elején, és azon gyötrődik, hazajöjjön-e. Az elkövetkező hónapokban egymást tartották életben. Mária visszaemlékezett, az emlékei felidézése életben tartotta, és közben meggyógyult, a könyv pedig elkészült. – De mivel Bethlen Mária életben maradt, a történetnek lesz folytatása, egészen a rendszerváltásig – tette hozzá. Úgy fogalmazott, hogy „mindent felül akar írni, ami történt”, akiket meghurcoltak, azokat meg akarja „jutalmazni”.
Vallott arról is, hogy egyedül a sötéttől fél, mástól nem, tankként megy előre, nincs veszélyérzete, a végtelenségig harcol, és mindenkit megvéd, akit kell. Anyatigrisként védi a fiát is, akit egyedül nevelt fel, és kizárólag akkor hátrál meg, ha a fiával „zsarolják”, támadják. Zsuffa Tünde kiemelte azt is, hogy a regényben azért írt a lakiteleki közösségről, körről, mert szerinte muszáj, hogy egyszer megemlékezzen róluk a történelem. Szeretett volna nekik emléket állítani. Azt mondta, a Hasad a hajnal regényben nem nagy embereket állított példaként a főhős, Johanna elé, hanem egyszerű embereket, hétköznapi hősöket. Azokat, akik az Alföldön éltek, dolgoztak csendben, akiket „meg akartak hasítani önmagukkal”, akiket megfélemlítettek, megpróbáltak megzsarolni, de mégis talpon tudtak maradni.
Az író a kötetbe beleszőtte a vértanúhalált halt lengyel atya, Jerzy Popiełuszko alakját is, akinek a története nagy hatást gyakorolt Zsuffa Tündére. A varsói Kosztka Szent Szaniszló plébánia káplánját 1984. október 19-én a lengyel kommunista államhatalom ügynökei brutálisan meggyilkolták. Ennek kapcsán újabb részleteket árult a családjáról, az édesapja kétszer volt börtönben, tíz évet volt kényszermunkán, míg anyai nagyapját és a nagybátyját öngyilkosságba kergette a rendszer. Ezeket akkoriban titkolták előtte, de mégis mindent megtudott, és ez hatalmas lelki terhet jelentett neki. Emiatt sem szerette sohasem a titkokat. S ezért hozta be a regénybe Jerzy Popiełuszko alakját, és azért is, mert mélyen vallásosnak tartja magát, a könyveiben mindig ott van a hit ereje és a haza szeretete. Fontos a kötet kapcsán, hogy abban benne van az író maga is ebben a mondatban: „Ez nem az az ország, amiről mama mesélt nekem!” Ezt ugyanis két évvel ezelőtt Zsuffa Tünde Bécsben felnőtt, de három éve hazaköltözött fia, Pepe mondta az írónak, miután itthon sok mindenben csalódott, és emiatt újra visszatért Ausztriába. Pepe mellesleg annak idején szintén azért tért haza, mert a nagyapja halálos ágyán megesküdött, hogy magyar sportoló lesz belőle. Zsuffa Tünde szavai szerint ez is azt bizonyítja, hogy figyelni kell a jövő generációjára, mert ha nem tesszük, akkor elmennek.
Részletek a könyvből
A könyvbemutatón Zsuffa Tünde másik barátja, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész olvasott fel részleteket a kötetből, emellett elszavalta Tóth Bálint Magyar litánia című versét. Az előadás elképesztő hatást gyakorolt a hallgatóságra, egy pisszenést nem lehetett hallani. Zsuffa Tünde nagyon büszke a művésznővel meglevő erős kötelékére, mert mint fogalmazott: „vele már akkor barátok voltunk, amikor még a világra sem jöttünk, hiszen családjaink összekötnek bennünket.” Kubik Anna a könyvbemutatón szintén kiemelte erős barátságukat, úgy fogalmazott, hogy „Tünde erősen hasonlít forradalmár édesapjára”. – Örömmel csatlakoztam hozzá, mert tudom, hogy az igazságérzete az égig ér, és ebből táplálkozik folyamatosan – hangsúlyozta a színművész.
Fotók: Merényi Zita/Magyar Kurir
Új hozzászólás