Fotografált történelem – Levéltári Nap az MNL Zala Vármegyei Levéltárában

2023.05.12.
A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára 2023. május 10-én „Fotografált történelem” címmel rendezte meg idén a Levéltári Napját, melynek a város díszterme adott otthont.

A konferencia résztvevőit Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte. A többek között Budapestről, Szombathelyről, Kaposvárról, Nagykanizsáról és Keszthelyről is nagy számban érkezett szakmai vendégek és érdeklődők tíz előadást hallgathattak meg a konferencián, amelyet dr. Bognár Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum fotótár-igazgatóhelyettese elnökölt.

Az előadók valamennyien a levéltár aktív vagy nyugdíjas munkatársai közül kerültek ki, akik a referenciájukba tartozóan vagy attól függetlenül mutatták be a levéltárban őrzött, legkülönfélébb tematikájú és keletkezési idejű egyedi fényképeket, képsorozatokat, illetve fotóalbumokat.

A rendezvény Zalaegerszeg Megyei Jogú Város és a Magyar Nemzeti Levéltár támogatásával valósult meg.

 

A konferencia meghívója

 

Képgaléria Zalaegerszeg Megyei Jogú Város honlapján: Fotografált történelem - konferencia

A Zalai Hírlap tudósítása: Konferencia a zalai levéltárban őrzött forrásértékű fényképekről

A ZalaMédia tudósítása: A fotó, mint hiteles történeti forrás

 

Utolsó frissítés:

2023.06.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges