Hévízi középiskolások reformációtörténeti levéltár-pedagógia foglalkozása

2017.02.22.
Az „Utazás Wittenbergbe” program keretében középiskolás diákcsoport látogatott el az MNL Zala Megyei Levéltárába.

2017. február 8-án Hévízről, a Bibó István Alternatív Gimnáziumból érkeztek érdeklődő diákok, akik a reformáció egyetemes és magyar történetére vonatkozó rövid, általános bevezető után interaktív feladatok segítségével mélyíthették el ismereteiket. E feladatokon keresztül számos megyetörténeti eseményt és jellegzetességet ismerhettek meg, így például a zalai protestáns gyülekezeteket, a jelentősebb építészeti emlékeket és szimbólumokat. A középiskolások számára a korabeli anyakönyvi példákon keresztül bemutatott vegyes és protestáns házasságok, illetve a reverzálisok bizonyultak a legérdekesebbnek.

A levéltár-pedagógiai foglalkozást követően a reformációs emlékversenyre jelentkezett csapattagok részletesebben is megismerkedhettek azokkal a levéltári forrásokkal, amelyek azután a kisfilmjeik alapjai lehetnek. A tanulók a 18-20. századi levéltári dokumentumok tanulmányozása után felvételeket készítettek a levéltár épületében. Betekintést nyerhettek egy raktárba, a térképtárba és a kutatóterembe is. Reméljük, az itt készített felvételeket jól tudják majd használni a készülő kisfilmjükhöz.

A hévízi diákok rendhagyó történelemórájáról a Zalaegerszegi Televízió „Kultúrkör” című műsorának 2017.02.17-i adása is beszámolt (12:30-tól):

 

Utolsó frissítés:

2017.03.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges