Csány László és kortársai - kötetbemutató

2017.11.10.
A Zalai közgyűjteményi szakmai napok záróeseményeként, 2017. november 7-én került sor a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban a „Csány László és kortársai” című tanulmánykötet zalaegerszegi bemutatójára.

Csány László, az országosan kevéssé ismert, méltatlanul elfeledett zalai vértanú emlékének ápolását az utóbbi évtizedekben elsősorban a Zala Megyei Levéltár vállalta fel. 1990-ben tudományos emléküléssel és a „Kossuth kormánybiztosa, Csány László” című életrajzi tanulmánykötet kiadásával emlékezett meg születésének 200. évfordulójáról, 1998-ban a Hermann Róbert által sajtó alá rendezett 1848–1849-es kormánybiztosi iratait jelentette meg két kötetben, 2009-ben pedig 1817 és 1848 közötti, reformkori iratait adta ki, Molnár András szerkesztésében. Ebbe a sorba illeszkedett a Csány születésének 225. évfordulóján, 2015. október 8-án Zalaegerszegen, az MNL Zala Megyei Levéltára által rendezett újabb tudományos emlékülés, melynek előadói a reformkor és az 1848–1849-es szabadságharc történetének országosan ismert, valamint helyi szakértői (neves történészek, egyetemi oktatók, muzeológusok és levéltárosok) voltak. Az emlékülésen nyolc előadás hangzott el Csány László és legkiemelkedőbb kortársai, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Mészáros Lázár, Perczel Mór, Görgei Artúr, Józef Bem és Szemere Bertalan kapcsolatáról. Csány legtöbbjüknek közeli barátja vagy politikai harcostársa volt, és a viszonyukról, együttműködésük eredményeiről vagy nehézségeiről szóló előadások részletesen feltárták Csány reformkorban, főként pedig 1848–1849-ben betöltött, rendkívül aktív, történelemformáló szerepét. A két szerkesztő, Kiss Gábor könyvtárigazgató és Molnár András levéltár-igazgató, valamint az egyik szerző, Béres Katalin főmuzeológus által bemutatott kötet az emlékülésen elhangzott előadások szövegének szerkesztett, többé-kevésbé kibővített, valamint jegyzetekkel ellátott változatát, továbbá Bem és Szemere Csányhoz írt, mindeddig kiadatlan leveleit tartalmazza. A zalaegerszegi közgyűjtemények példaértékű együttműködésével elkészített, közösen szerkesztett, „Csány László és kortársai. Tudományos emlékülés Csány László születésének 225. évfordulója tiszteletére” című tanulmánykötetet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár jelentette meg és terjeszti.

 

A bemutatott könyv borítója és tartalomjegyzéke

 

A Zalai hírlap beszámolója a könyvbemutatóról

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár galériája

A ZalaMédia beszámolója

 

Utolsó frissítés:

2017.12.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges