Családtörténeti kurzus a Zala Megyei Levéltárban 2019 végén

2019.12.19.

Intézményünk a Magyar Nemzeti Levéltár „Hetedíziglen” projektje keretében családtörténeti előadás-sorozatot szervezett. A három előadásból álló kurzusra két csoportban, november 20., 27. és december 4., valamint november 25., december 2. és 9. napjain került sor.

A „Bevezetés a családtörténeti kutatásba” címmel szervezett rendezvénysorozat alkalmain az érdeklődők a genealógia alapjaival ismerkedhettek meg. Az első előadás a családtörténeti kutatás elméletétéről, módszereiről, a levéltári, könyvészeti és internetes kutatási lehetőségekről szólt, míg a második és harmadik alkalom középpontjában az anyakönyvek, illetve az anyakönyvön kívüli levéltári források családtörténeti célú kutatásával kapcsolatos ismeretek álltak.

A foglalkozásokon részt vevők különböző forrástípusokkal (pl. anyakönyvek, iskolai iratok, adóösszeírások) testközelből is megismerkedhettek; értékes megjegyzéseket, javaslatokat is megfogalmaztak az előadás-sorozat kapcsán.

A jelentős érdeklődésre tekintettel a 2020. év folyamán megismételjük a családtörténeti kurzust, amely az ideihez hasonlóan ingyenes, de előzetes regisztrációt igénylő rendezvénysorozat lesz; az időpontok a honlapunkon kerülnek meghirdetésre.

 

Zalai Hírlap tudósítás

zalamedia.hu tudósítás

 

Utolsó frissítés:

2020.01.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges