A zalaegerszegi Mária Magdolna Plébánia és plébániatemplom története a 18–19. században – könyvbemutató

2019.06.11.
2019. június 5-én a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban került sor Cselenkó Borbála „A zalaegerszegi Mária Magdolna Plébánia és plébániatemplom története a 18–19. században” című könyvének bemutatójára.

A rendezvényen a kötetet kiadó Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány képviseletében Gyimesi Endre, valamint Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere és Stróber László apátplébános, a Mária Magdolna Plébánia vezetője mondott köszöntőt.

A könyvbemutató során Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója a szerzővel, Cselenkó Borbálával (Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár) és a szerkesztővel, Kulcsár Bálinttal (MNL Zala Megyei Levéltára) beszélgetett. Az érdeklődők hallhattak a plébániának a város életében betöltött szerepéről, gazdálkodásáról, hitéletéről, papjairól, valamint megtekinthették a kiadvány – illusztrációként levetített – képmellékletét.

A Zalaegerszegi Füzetek sorozat 15. részeként megjelenő kötet szerkesztése mellett annak nyomdai előkészítését is a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának munkatársai végezték.

 

A Zalai Hírlap tudósítása

A zalamedia.hu tudósítása

 

A bemutatott kötet borítója

 

Utolsó frissítés:

2019.09.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges