Játékos levéltár-pedagógiai foglalkozáson vettek részt veszprémi napközis táborozó diákok

Grüll Edina és Illés Kornélia segédlevéltárosok
2022.07.21.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett napközis tábor 1-8. osztályos tanulói három alkalommal, 2022. június 28-án, június 29-én, valamint július 5-én vettek részt intézményünk levéltár-pedagógiai foglalkozásain, ahol az általános levéltári ismertető során a levéltár történetéről, működéséről, feladatairól, a levéltárban őrzött érdekes és különleges történeti iratokról, a levéltár épületéről hallottak érdekfeszítő és részletgazdag információkat, melyeket a későbbi játékos kvízfeladat során is hasznosítani tudtak.

A foglalkozás első felében a tanulókat két csoportra osztottuk: az egyik csoport először Veszprém megye történetéhez, nevezetességeihez, Veszprém város szimbólumaihoz kapcsolódó játékos anagramma feladatokat oldott meg az oktatótermünkben található okostáblánál, mely minden korosztály számára tartogatott új ismereteket. Ezt egy kreatív feladat, az Esterházy család címerének színezése követte, mely során a diákok nemcsak az alkotóképességüket bontakoztathatták ki, hanem egy rövidebb ismertetőt is meghallgattak a Veszprém megyéhez kötődő főnemesi családról és a cseszneki uradalmukról, melynek gazdag iratanyaga, amelyet a Szlovák Nemzeti Levéltár őriz, másolatban megtalálható levéltárunk gyűjteményében is. Azok a tanulók pedig, akik túl idősek voltak már a színezéshez, beletekinthettek egy halotti anyakönyvbe, ezáltal részletesebb információkat szerezhettek a levéltárakban őrzött anyakönyvi másodpéldányokról és azoknak felhasználhatóságáról.

Ezzel egy időben a másik csoporttal először raktárnéző túrára indultunk: először a levéltár épületének földszintjén található egyik nagyobb raktárba nyerhettek betekintést, ahol egy rövid ismertető után, – a biztonsági szabályokat betartva – kipróbálhatták az állványok tekerését is. Pár perc játék után indultunk tovább az első emeletre, ahol egy kisebb raktárban tekinthették meg a gyerekek többek között Veszprém vármegye fennmaradt közgyűlési jegyzőkönyveit is. A méretük miatt a jegyzőkönyvek nagy sikert arattak: a gyerekek választhattak közösen egyet (természetesen az egyik legvaskosabbat szemelték ki), amelybe közelebbről is bepillanthattak, sőt a bátrabbak egy-egy szövegrész felolvasásával is megpróbálkoztak, majd szépen sorban állva, óvatosan mindenki megemelhette a kötetet. Ezután a két csoport helyet cserélt, így mindenki dolgozott az oktatóteremben, illetve járt a két raktárban is.

A levéltári órák második felére ­– immár a teljes táborozó csoportnak – két játékos feladattal készültünk a levéltár udvarára. Az első kinti feladat „kincskeresés” volt: előzetesen elrejtettük Veszprém város címerének darabjait, amelyet a tanulóknak meg kellett keresni, majd kirakni azt. Végül pedig egy 4 csapatos kvíz feladat következett, ahol az aszfaltra felrajzolt mezőkön lépdelve kellett válaszolni a feltett kérdésekre. A kérdések összeállításával az volt a célunk, hogy az órán elhangzott levéltárral kapcsolatos érdekes információkra visszakérdezzünk, továbbá Veszprém városra és a megyére, illetve alapvető földrajzi kérdésekre helyeztük még a hangsúlyt.

Összességében elmondható, hogy mindhárom napon nagyon élvezték a gyerekek a foglalkozásokat, lelkesen vettek részt az egyes feladatokban és érdeklődve hallgatták a levéltár iratanyagáról és mindennapi feladatairól szóló rövid ismertetőket is.

Köszönjük, hogy eljöttetek, várunk vissza benneteket!

 

 

Utolsó frissítés:

2022.09.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges