Családtörténeti kutatás a levéltárban - Az anyakönyvi kutatás módszertana, nemesi családok kutatása

Online szakmai továbbképzés családtörténeti kutatók számára
2020.05.06.
A Magyar Nemzeti Levéltár Hetedíziglen, család-történet-kutatás című projektjéhez kapcsolódóan a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az MNL Veszprém Megyei Levéltára Családtörténeti kutatás a levéltárban címmel továbbképzést indított kezdő és haladó kutatók, érdeklődők számára 2019. október 17. és november 21. között. Az öt alkalomból álló továbbképzésen alkalmanként 45 főnek tudtunk részvételi lehetőséget biztosítani. Most azonban a járványügyi veszélyhelyzet miatt kutatótermeink az egész országban zárva tartanak, de szeretnénk a családtörténeti kutatás iránt érdeklődőket ebben a helyzetben is segíteni. A rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel hetente közzétesszük a tavaly elhangzott előadások bemutatóit, hangfelvételeit, melyek segítségére lehetnek azok számára is, akik nem tudtak részt venni az előadásokon.

A második előadást Fekete Tamás főlevéltáros, Az anyakönyvekben történő kutatás technikája, módszertana. Nemesi családok kutatása címmel tartotta meg. Az előadás bevezetése az anyakönyv fogalmának meghatározásáról, gyakorlati jelentőségének bemutatásáról szólt. Ezt követően az anyakönyvezés történeti kezdeteit ismertette az előadó. A felekezeti anyakönyvezés bemutatása után az 1895. október 1-vel bevezetett, és ma is érvényben lévő állami anyakönyvezés történetét, tartalmi, formai előírásait ismertette az előadó. Ezután következett az anyakönyvek kutatásának bemutatása korunktól időben visszafelé haladva, elsőként az állami anyakönyvek levéltári kutatási módszertanát, törvényi korlátozásait és azok egyéb forrásokból történő helyettesítését ismertetve. Az előadásban az 1895 utáni felekezeti anyakönyvek kedvezőbb levéltári kutatási lehetőségei kerültek megemlítésre, majd az 1895 előtti felekezeti anyakönyvek kutatási lehetőségeit, módszertanát ismertette az előadó, kitérve a források problematikájára és kutatási módszertanára.

Az anyakönyvi kutatás után a nemesi családok levéltári kutatása került bemutatásra. Elsőként a nemesi hangzású családnevek felülvizsgálatát, valamint az anyakönyvi kutatás elengedhetetlen folyamatát hangsúlyozta az előadó. A további levéltári kutatást a különböző forrástípusok bevonása segítheti, mint a nemesi összeírások, amelyek általában a törökkorig nyúlnak vissza. Szintén gazdag forráscsoportot jelentenek a törökkort követő nemességvizsgálati jegyzőkönyvek és iratok, amelyekből a legfontosabb, XVIII. század első felében ismert adatok fellelhetők az egyes nemesi családokról. Ezt követően lehet felkutatni a címeres- és adományleveleket, illetve elmélyülni az igen gazdag nemességi szakirodalomban. A nemesi családok és személyek kutatása az 1848 előtti nemesi vármegyék időszakában lényegében bármely levéltári fondban lehetséges, így számos további irattípus segítheti a családtörténeti kutatás ezen szegmensét.

Az előadás hangfelvételét letölthetik és meghallgathatják alább, a csatolt állományok között!

Az előadás bemutatóját megtekinthetik itt vagy letölthetik alább, a csatolt állományok között!

Utolsó frissítés:

2020.05.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges