Bécsi hírek, bécsi pletykák 1601-ből

A tizenöt éves háború váltakozó sikerű első szakasza (Győr feladása, majd visszafoglalása 1594-1598, Esztergom és más dunántúli várak megvívása) után a kudarcok sorozata következett: Eger elvesztése, a mezőkeresztesi vereség (1596), és az egyik legsúlyosabb: Kanizsa eleste. Noha a kortársak úgy értékelték, hogy katonai szempontból a nyugati haderő méltó ellenfelévé vált a török hadseregnek, a háborút lezáró zsitvatoroki békében komoly területi engedményekre kényszerült a Habsburg-kormányzat. A bécsi udvarban ez idő tájt növekedett meg a veszély tudata, hiszen Győr az utolsó jelentősebb erődítmény volt Bécs előtt, Kanizsa pedig Sájerország előtt. Talán ennek tudatosítását is szolgálta a két várat feladó parancsnok: Ferdinand Hardegg és Georg Paradeiser hadbíróság általi elítélése és kivégzése.

A főváros békés hétköznapjait azonban a hadszíntér eseményei alig forgatták fel. Erről Séi János deák onnan küldött levele tanúskodik. Róla semmi egyebet nem tudunk; lehetséges, de nem valószínű, hogy a nagyhírű Sye-i család leszármazottja.[1] Inkább születési helyéről vehette nevét, Bécsbe pedig tanulás szándékával érkezhetett. Legalábbis erre utalnak a Chemetei Istvánné Bejczy Dorottyához írt levelének sorai.

Dorica asszony pártfogolta a vélhetően fiatal embert, hogy majd a fővárosban megszerzett tudásával szolgálatába fogadhassa. Kisebb-nagyobb anyagi természetű megbízásokat is adott neki. A levél fő tárgya az ezekől történő elszámolás. Hogy a szövegben említett Ferenc és Panka kicsodák, azt további kutatással lehet majd kideríteni. Mindenesetre az ő ruházatukra bőségesen költött János deák.

A babocsai vár feladóinak kivégzése

Levele végén egy kis színes hírrel szórakoztatja olvasóját. A bécsi köznép által is kellő kíváncsisággal fogadott nyilvános kivégzéssel kapcsolatban lábra kapott a rémhír, hogy „… ez iouő penteken, auagi minden bizonial az masikon[2] az Parataizert elueztik. Miczoda halalal az megh ne[m] tugiak, mert ollian torueni is let rea hogi megh niuzzak s az bwribűl czinallianak egi zeket, s ualamen[n]j fö kapitant teznek az uegben elozor abba az zekbe ultessek s ugi eskuttessek megh benne, hogi ha w is fel adgia ugi iar, az mint az, akinek bwribűl czinaltak azt az zeket a’kiben űl, de ismegh azt mondak hogi gratiara ment az dologh,[3] azert bizoniossan megh ne[m] tugiak miczoda halalal olik megh.”

Tudomásunk szerint az elítélt kapitány bőrét nem használták szék készítéséhez.[4]

Kanizsa ostromainak és az azt kísérő egykorú, majd későbbi közérdeklődést Kanász Viktor ismertette.[5]

Kóta Péter