18. századi vízrajzi térkép a Gyöngyösről^[1]

Gyöngyös-patak Vas vármegye történetének szempontjából kiemelt jelentőséggel bír. Az emberiség történelmének kezdetei óta egy vízfolyás puszta léte segítette, generálta települések létrejöttét. Az ivóvíz biztosítása, az állatok itatása miatt az emberek igyekeztek eleve a víz mellett kialakítani szállásaikat, ahol egyúttal az öntözés lehetősége, és a technikai fejlődésnek köszönhetően a vízenergia felhasználása is kedvező adottságokat kínált.

A Gyöngyös esetében is hasonló módon történt, hogy idővel a patakot malomgazdasági célra is hasznosították. Ezt nagyban segíthette a rómaiak által kialakított gát. Az egykori Apáti és Németgencs községek között áll a mai napig római gátnak nevezett létesítmény, ahonnan a Kőszeg felől érkező Gyöngyös-patak medre kétfelé ágazik. Ezt követően természetesen nem az egész patakmeder mesterséges. Tóth Endre régész feltételezése szerint az ókori Savariától délre már eleve lehetett egy kisebb vízfolyás, amelybe aztán a megásott csatornát belevezették. A munkálatok elsődleges célja nyilvánvalóan a római város árvízvédelme lehetett, de járulékos haszonként jelentkezett az is, hogy az így kialakított mintegy 7-8 km hosszúságú csatorna kitűnő lehetőséget kínált a vízerőre alapozott gabonaőrlés számára. A biztonságos, mégis erős sodrású patakra valószínűleg már a római korban települhettek malmok.[2]
A magyar történelem sajátosságából adódóan, az évszázadok alatt a békés és háborús időszakok gyakori váltakozása következtében a malmok száma hol növekedett, hol pedig drasztikusan csökkent. A 18. század viszonylag nyugodt periódusa az őrlőhelyek számának emelkedését hozta magával, így ezek szabályozása – mind árvízvédelmi, mind pedig „fogyasztóvédelmi” szempontból – elengedhetetlenné vált
Az 1751. évi 14. számú, „Az országban a közönségre nézve káros malmok megszüntetéséről” rendelkező törvény megállapította, hogy a túlságosan sűrűn fekvő malmokhoz húzott malomgátak miatt a víz nem tud a mederben gyorsan lefolyni, ami mocsarak kialakulásához vezetett. A jelenség következtében az ártéri földek terméketlenné váltak, s nem utolsó sorban a gátak akadályozzák a szabad közlekedést is. A törvény ezért meghagyta, hogy a földesurak és a Kamara gondozásában lévő veszélyes malmok gátjait hordják el, és ássanak a malmok számára külön csatornákat. Ha pedig a birtokosok ezt nem tették meg, a törvény felhatalmazta a vármegyék tisztviselőit a malomjövedelmek zár alá vételére.
A malmok ellenőrzésének feladata így a vármegyék, általában a vármegyei mérnök feladata lett.[3] Annak érdekében, hogy ez a felügyelet egységes szempontok mentén valósuljon meg, a vármegyék úgynevezett malomrendszabályokat adtak ki.
A patak biztonsága érdekében 1780-ban Vas vármegye Lukácsházától a Rába torkolatáig felmérette a Gyöngyös-patak malmait. Ellenőrizték vízfolyás esését, illetve a meder minőségét. A bizottság készítette jegyzőkönyv mellékleteként – feltehetően a vármegyei mérnök közreműködésével – készült egy térkép is, amely információgazdagságának köszönhetően különös jelentőséggel bír.
Többek között számos olyan malmot ábrázol, amelyek a későbbi „általános” térképeken már nem láthatók. Ezek közé tartozik példának okáért a gencsi, úgynevezett „Kanicsári Malom”, amelyet a térkép „Negyedik malomként” jelöl. Ezt az épületet, feltehetően a patak ezen szakaszán túl sűrűn elhelyezkedő őrlőhelyek miatt, – hiszen a faluban nem kevesebb, mint 5 malomról tudunk – később lebonthatták. Forrásunk, valamint az 1857-ben készült kataszteri térkép segítségével azonban jól lokalizálható az egykori őrlőhely, ugyanis – bár az épületnek maradványa sincs már napjainkban meg – a birtokszerkezet mutatja az egykori malom helyét.[4]
Az 1780. évi térképet nyilvánvalóan több szempontból is lehet elemezni. Vízrajzi, hidraulikai, hely-, malom- és névtörténeti szempontból a kutatók számára megkerülhetetlen. Az irat fontosságát azért is hangsúlyozhatjuk, mivel joggal feltételezhető, hogy míg a Gyöngyös a falvak létrejöttében játszott fontos szerepet, addig a rajta épült malmok a patak menti települések fejlődésének generátorai lettek.

[1] A forrás jelzete: Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára. Vas vármegye nemesi közgyűléseinek iratai. Köz- és kisgyűlési iratok. 1780. június 12. 128. csomó

[2] Tóth Endre: Adatok Savaria–Szombathely és környéke történeti földrajzához. In: Vasi Szemle, 1972. 2. sz. 239. p.; Tóth Endre: Savaria római topográfiájáról. In: Vasi Szemle, 2008. 6. sz. 662-679. p.

[3] Az 1751. évi 14. tc. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=75100014.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D25 (megtekintés időpontja: 2021. január 20.)

[4] Az 1857. évi kataszteri térképen egy rendkívül kicsi, 118-as számot viselő parcella jelzi, hol lehetett az egykori malom. Ma erre a helyre a Hunyadi útról nyíló földút vezet ki.

 Pál Ferenc

MNL VaML

MNL VaML

MNL VaML