Levéltári Napok, 2017

2017.10.04.
2017. szeptember 28–29-én kétnapos rendezvénnyel emlékeztünk a csehszlovák–magyar lakosságcserére levéltári napjainkon.

A Nyíregyházán a Megyeháza Bessenyei Nagytermében  2017. szeptember 28-án tartott ünnepélyes megnyitón tisztelettel hajtottunk fejet elhunytjaink, köztük a 2016 novemberében eltávozott dr. Nagy Ferenc címzetes levéltár-igazgató emléke előtt. A több mint száz jelenlévőt köszöntötte Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Prof. dr. Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettese, dr.  Bukovszky László, a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa és Gara Katalin, Magyarország ungvári vezető konzulja.

A megnyitón hagyományosan Pro Archivo-emléklapok átadásával mondtunk köszönetet a gyűjteményünket ajándékaikkal gyarapítóknak és a szakmai munkánkat segítőknek. A Jósa András Múzeummal, a Nyíregyházi EgyetemTörténettudományi és Filozófia Intézetével, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárral és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honisereti Egyesülettel közösen meghirdetett helytörténeti pályázat előtt dr. Sallai József, a bírálóbizottság örökös elnöke bemutatta a pályázatokat, majd Nagy Dóra mb. igazgatóhelyettes kihirdette az eredményt. A díjazottak röviden vázolták dolgozatukat.

A tudományos konferencia előadóit hallgatva az érdeklődők megismerkedhettek a lakosságcserék történelmi körülményeivel, a lokális eseményekkel, a következményekkel, valamint a szlovákiai levéltárakban fellelhető forrásokkal.

29-én Jászón a premontrei apátságot tekintettük meg a félszáz résztvevővel, majd Kassán koszorút helyeztünk el gróf Esterházy János szobránál. A rendezvény egyik érdekessége, hogy a friss Pro Archivo-emléklaposunk, Megyery Pál oklevél ajándékának eredetijét a Jászói Konvent állította ki, és a konvent levéltárával Pozsonyban őrzik.

Fő támogatónk:

 

Média:

Kölcsey tv: http://kolcseytv.hu/xxiv-leveltari-napok/

Nyíregyházi tv: https://www.youtube.com/watch?v=zrvPZ7Btj-I

https://www.szszbmo.hu/altalanos-hirek-informaciok/xxiv-leveltari-napok

http://foruminst.sk/2017/10/02/xxiv-szabolcs-szatmar-beregi-nemzetkozi-leveltari-napok/

Kelet-Magyarország: Címlap   Teljes oldal   Cikk

Nyíregyházi Napló: Címlap   Teljes oldal   Cikk

Utolsó frissítés:

2017.10.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges