Élménynap a levéltárban

2023.05.31.
2023. május 25-én két diákpályázatunk nyerteseit fogadtuk levéltári élménynapunkon. Az eredményhirdetésekről készült beszámoló itt tekinthető meg: https://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/hirek/ajandekatadas_a_leveltarban.

Ebben az évben ünnepeljük Nyíregyháza újratelepítésének 270. évfordulóját. A nevezetes évfordulóhoz kapcsolódva levéltárunk a Jósa András Múzeummal, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárral és a Nyíregyházi Értéktárral közösen diákpályázatot írt ki. A pályázatban arra bíztattuk a diákokat, hogy a nekik tetsző módon szerepjátékkal, gyurmával, esszével, bemutatóval, vagy Facebook profil létrehozásával jelenítsék meg azt, hogy szerintük hogyan zajlott Nyíregyháza újratelepítése 1753-ban. A pályázat nyereménye egy élménynap volt a kiíró nyíregyházi közgyűjteményekben.  

Az élménynapon vendégül láttuk a nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI diákjait, illetve kísérő tanárait, akik legóból építették meg a korabeli várost. A kisdiákok a látogatás során megismerkedtek a levéltárral. Munkatársaink érdekes címereket, címereslevelek mutattak be. Ezt követően a gyerekek maguk is elkészíthették, kiszínezhették saját címerüket, amit haza is vihettek emlékbe.

Az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola tanulóit, tanárait városi sétájuk nyitányaként a levéltárba invitáltuk. A népes diáksereg először egy rövid prezentációból ismerkedhetett meg a levéltár feladataival, munkájával, célkitűzéseivel. Ezt követően került sor azoknak a diákoknak a jutalmazására, akik részt vettek levéltárunk Petőfi 200 – az élő költő verspályázatunkon videó formájában beküldött szavalataikkal. A legtöbb verset beküldő iskola diákjainak a nyírbátori Tesco ajándékcsomaggal kedveskedett. Ezen kívül minden szavaló diák átvette a Nyíregyházi Állatpark által felajánlott belépőjegyeket is. Ezzel a rendezvény azonban még nem ért végett, mivel a vendégeinknek lehetőségük volt arra, hogy személyesen is bepillantsanak a levéltári raktárakba, illetve a szülőfalujuk történetéhez kapcsolódó levéltári iratokból készült kiállítást is megtekintsék. A bátrabbak dobozhajtogatón és címerrajzoláson is megmérethették magukat. A rendezvény során a gyerekek és tanáraik számára a Magyar Református Szeretetszolgálat keksszel és üdítővel kedveskedett.

A levéltári program után az élménynap a nyíregyházi Kállay Gyűjteményben folytatódott. Itt a gyerekek megtekintették az állandó kiállítás mellett a Régmúlt idők játékai című időszaki kiállítást is.

A levéltári és a múzeumi programot közös ebéd követte. Az állatparkban töltött különleges délutánnal véget érő programról az egyik diák élménybeszámolót is küldött. A rendezvényről készült képek itt tekinthetők meg.

Az élménynapot a települések önkormányzatai is támogatták.

Utolsó frissítés:

2023.06.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges