Csetepaté és a csobánkai fájós lábú malac igaz története

Pest-Pilis-Solt vármegye alispánjához, Pajor Titushoz címzett levelében Perkatzki György özvegye következőképpen számol be a szomorú esetről:

1865. július 27-én történt Csobánkán, hogy a falu bírájának édesapja, Sósits Mihály lehajtotta a Perkatzki család házához közel eső patakhoz fájós lábú malacát, hogy a sár és víz enyhítse annak fájdalmát. Tette mindezt mindenféle alapos felügyelet nélkül, míg egyszer csak az este folyamán Perkatzki György lánya észre nem vette, hogy az állat a búza kazlukból „lakmározik”. A lány egy vesszőt vett a kezébe, hogy ezt megakadályozza, és az állatot a patak felé terelje. A malac azonban nem volt képes fájós lábán megállni és a meredek partszakaszon összeesett, majd visítva a fürdőhelyére gurult. A hangoskodásra megjelent a malac gazdája, aki a levélíró elmondása szerint indokolatlanul nekitámadt születésénél fogva gyengeelméjű lányának.

forrás: HU-MNL PML IV.302.c. 2086/1865

 

A történet azonban itt nem ért véget, ugyanis másnap a bíró, Sósits Timót, lemérette és megbecsültette a sérülést szenvedett malacot (valószínűsíthető bár a levélből egyértelműen nem derült ki, de az állat az esést követően olyan maradandó sérülést szenvedhetett, hogy már nem volt képes lábra állni), majd ezt követően eladta 11 forintért a helyi mészárosnak Milosevits Gábornak, aki nem sokkal később a július 30-án tartandó helyi búcsúra levágta. Két nappal előtte azonban a bíró meglátogatta a Perkatzki családot, ahol az események leírása szerint kérdőre vonta és rátámadt a kisebb fiúra Perkatzki Andrásra, hogy amiért agyonütötte édesapja malacát, a becsült ár alapján kapott 11 forinthoz még 9 forintot fizessen ki. Az idős özvegyasszony fiai védelmére kelt, próbálta a bírónak bebizonyítani, hogy náluk a „a malacon a legkevesebb sérülés sem történt.” A levél tanúsága szerint a bíró erre ingerülten reagált: „lármát csap a bíró s bíró botjával a kezemre vág, s engem már 70-re járó öreg személyt előrül két válon fog, előbb megráz és hanyat a földhöz vág, két fijamnak Perkaczki András és Maximnak szeme láttára, kiken azután minthogy engemet még is amennyire telt, hogy mint bíró személyét megne sértsék védelmeztek egészen összetörte botját s véresre verte fejüket s Maxim fijamat két napra, Andrást pedig egy éjelre fogságra tette s az elöbbeninek búcsú vasárnapján az itt cirkáló vármegye pandurokkal a helység házán hat botot vágatott.”