Pauler Gyula (1841–1903) történész, levéltáros, az MTA levelező (1870), majd rendes tagja (1877)

1841-ben született Zágrábban. Középiskolai és jogi tanulmányainak elvégzése után 1864-ben ügyvédi irodát nyitott. Érdeklődése azonban eltérítette a jogi pályától, és hivatásul a hazai történelem vizsgálatát választotta. Kutatásainak első eredményei, publikációi korán kivívták a szakmai körök elismerését. Horváth Mihály segítette a munkáját, és támogatta levéltárosi pályafutását. Már 1848-ban megfogalmazódott a történészek körében a központi hatóságok levéltárainak egyesítése, egy országos nagy levéltár felállításának a terve. Horváth Mihály ajánlásával – aki 1867-től „a levéltár ügy” élére állt – Pauler volt a legesélyesebb jelölt az új intézmény igazgatói posztjára. Ő már ekkor kifejtette, hogy az új országos levéltárat tudományos intézetté kell fejleszteni, amelyben szakképesített hivatalnokok végeznék a levéltárosi munkát. 1874 áprilisában Pauler Gyulát bízták meg az állami levéltár létrehozásának előkészítésével, és ezzel együtt lehetőséget kapott, hogy a külföldi, nevesebb levéltárak felépítését és munkáját tanulmányozza. 1874 őszén nevezték ki a még létre sem hozott új nemzeti intézmény vezetőjévé. Pauler nehéz feladatot vállalt fel: meg kellett győznie a közvéleményt, a tudományos és a politikai élet vezetőit, hogy a levéltár dokumentumainak megőrzése és feldolgozása nemzeti kulturális érdek, hogy meg kell szüntetni annak segédhivatal jellegét, és önálló intézetté kell válnia. Elérte, hogy a közhivatalok, a közintézmények, valamint a magánszemélyek iratainak átvételével a levéltári anyag gyarapodjon, összegyűjtette a magyar diplomatikai levéltár anyagát, a régi tisztviselő gárda mellett ifjú történetírókat alkalmazott, és tisztviselőitől megkövetelte a levéltárosi szakminősítést. A levéltár anyaga a kincstári levéltár anyagával (1876) bővült, visszaszerezte a Hunyadi-levéltár anyagát, a Frangepán-levéltár egy töredékét, megindította a bécsi levéltárak magyar anyagának a megszerzését. Felvetette egy önálló épület felállításának a szükségességét is. (Az Országos Levéltár később felépült Bécsi kapu téri épülete az ő elképzelései alapján készült.) 1893-ig volt országos levéltárnok, majd haláláig, 1903-ig országos főlevéltárnokként dolgozott. Kezdetben történetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, tanulmányozta a pozitivizmust, későbbi nagyobb munkái rendkívüli adatgazdagságukkal tűntek ki.

Főbb művei:   

A positivízmus hatásáról a történetírásra (Századok, 5. (1871) 8. sz.)
Comte Ágost és a történelem (Századok, 7. (1873) 4. sz. )
Wesselényi Ferenc nádor és társainak összeesküvése 1664 – 1671. (Bp., 1876. 1–2. kötet)
A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok korában (Bp., 1893. I–II. kötet)
A magyar nemzet története Szent Istvánig (Bp., 1900.)
A magyar honfoglalás kútfői (társszerző: Szilágyi Sándor Bp., 1901.)