Várja majd az érdeklődőket a Levéltár a 95. ünnepi könyvhéten

Szerző: Borsodi Attila
2024.06.06.
A Magyar Nemzeti Levéltár részvételével június 13-án kezdődik és június 16-ig tart a 95. ünnepi könyvhét. A Duna-korzón lehet majd felkeresni az intézmény 39. számú standját, ahol a munkatársak a budapesti rendezvénysorozat mind a négy napján jelen lesznek.

Június 13-án, csütörtökön kezdődik a 95. ünnepi könyvhét, ahol az idén 170 kiállítóval, 150 standdal és több mint ezer dedikálással, továbbá könyvbemutatókkal, pódium-beszélgetésekkel, koncertekkel várják a közönséget június 16-ig, vasárnapig. A kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményén jelen lesz a Magyar Nemzeti Levéltár is, a programok a Vörösmarty és a Vigadó téren, továbbá a Duna-korzón lesznek, utóbbi helyszínen lehet majd felkeresni az intézmény 39. számú standját. A programokról, fontos információkról az ünnepi könyvhét honlapján lehet részleteket megtudni, itt az érdeklődők térképeken megtekinthetik azt is, hogy az egyes intézmények, szervezetek és cégek kitelepülését hol lehet megtalálni.

A 95. ünnepi könyvhét június 13-án 16 órakor kezdődik a Vörösmarty téren, ahol Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a rendezvénysorozatot, majd Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere mond ünnepi köszöntőt. Ezt követően kezdődik a Szép Magyar Könyv, 2023 verseny ünnepélyes díjátadója, ahol a Magyar Művészeti Akadémia különdíját az Iskola Alapítvány Kiadó és a Magyar Nemzeti Levéltár kapja az „Erdély fejedelmei” című munkáért.

 

Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)

 


 

 

Utolsó frissítés:

2024.06.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges