A Rumford leves XIX. századi erdélyi elterjedése
Az angol származású Benjamin Thompson 1753. március 26-án született Woburnban (Massachusetts). Apja korán meghalt, anyja elhagyta. Tizenhárom évesen kezdett dolgozni, 19 évesen elvett egy nála jóval idősebb, de jelentős anyagiakkal rendelkező özvegyet, akivel Rumfordban (ma: Concord) telepedett le. A függetlenségi háborúban (1775–1783) a brit korona híveként honfitársai után kémkedett, ezért menekülnie kellett. Később megismerkedett Miksa (Mária József: 1759–1838) szász királyi herceggel, aki Károly Tivadar (1724–1799) pfalzi és bajor választófejedelemhez intézett ajánlólevéllel látta el. Uralkodója, III. György angol király (1738–1820) engedélyezte számára a bajorországi szolgálatot, és 1784-ben lovaggá is ütötte. Thompson Münchenben a bajor választófejedelem főkamarása, altábornagy, hadsereg-főparancsnok, majd hadügy- és rendőrminiszter lett. Társadalmi reformokat vezetett be. Elterjesztette Watt gőzgépének használatát, tanácsára jobb tűzhelyeket és kéményeket építettek. A koldusok számára dologházakat létesített, ahol a hadseregnek gyártottak egyenruhát. Ő terjesztette el az országban a burgonya termesztését és fogyasztását. 1790-ben a fejedelemtől grófi címet kapott, s korábbi amerikai lakóhelye után felvette a Rumford gróf nevet. Elméleti fizikai kutatásai alapján a kinetikus hőelmélet egyik úttörőjének tekintik.
Az arrogáns, nehéz természetű Rumfordnak Károly Tivadar halála után távoznia kellett Bajorországból. Visszatért Angliába, ahol 1800-ban Sir Joseph Banks-szel megalapította a Royal Institution of Great Britain-t, amely a közhasznú tudományok terjesztését tekintette feladatának. 1803-ban Párizsban telepedett le. 1814. augusztus 21-én a franciaországi Auteil-ben érte a halál. Bár élete nagy részét száműzetésben töltötte, utolsó éveiben kibékült hazájával: vagyonát az Egyesült Államokra hagyta, a Harvard College-ban létrehozta a Rumford-katedrát, a Royal Society és a bostoni Művészeti és Tudományos Akadémia részére pedig Rumford-érmet alapított 5000 dolláros pénzdíjjal.
A körülményekről, melyek a recept rendeletben való közreadását kikényszerítették, hadd idézzünk a kortárs, Mezőkövesdi Ujfalvy Sándor tollából:
„Bécsi udvari cancelláriai szolgálatom évei alatt szenvedé át Erdély az 1815-től 1817-ig tartó éh halál borzadályait. Még honn voltam 1814-ben, midőn a rendkivüli terméketlen év a szükség bekövetkezését kezdé sejtetni. Ez év telén hó és fagy egyszer sem volt még, az eső szüntelenül szakadt. Márczius elején páratlan szép és meleg tavaszra derült az idő. […] Április elejével nyári forróságok álltak be, […] Május 14-én, szombaton atyám törökbuza kapásaival a kaczkói határon voltam, a rendkívüli hőséghez mérve, nyárilag öltözve. Délután 4 órakor igen vékony és hideg szél kezde lengedezni, mely egy óra múlva oly kiállhatatlan lőn, hogy … kénytetnénk … hazatakarodni. […] Éjfél tájt atyám felköltött s mutatá, hogy a sűrűn hulló hó mindent elborított. […] A kilevelezett és virágzott fákra a hó tömegesen ráfagyott. Hol e hó lerázása elmulasztatott, az élő fák mind kiszáradtak, a szörnyű teher alatt többnyire mind összehasadván. A térden felül érő nagy hó három napig állott meg. […] A sanyarú három nap után a hó hirtelen elolvadt, a fák virágai és levelei elhullván, komor fekete gyászt öltöttek. A térdig érő törökbuza elolvadt, mintha sohasem is viritott volna, az őszi magos gabnék fehéren s száradtan álltak; csakis a tavaszi szalmás gabnák és füvek élheték tul a pusztitó nagy veszedelmet. A következő két évben a szüntelen esőzések miatt ujra semmi élelmiszerek nem termettek s e hosszas terméketlenség 1817-ben éh halált szült. Az ország útak rakva voltak éhen elhullott, vagy vonagló emberekkel: s a városok utczáin alig győzték a hullák eltakaritását. […] gr. Bánffy György erélyes kormánya által élénkségben tartott megyei tisztek ernyedetlen szorgalmának sikerült a szenvedélyeket annyira féken tartani, hogy a négy szük év alatt csak egyetlen egy rablásérti kívégzés történt.”
Mezőkövesdi Ujfalvy Sándor emlékiratai. Sajtó alá rendezte és kiegészítésekkel közreadta Dr Gyalui Farkas. Kolozsvár, 1941, 159–160.
„Az 1817-ik év őszén Ferencz császár a császárné kiséretében beutazá az éhhalál kinai közt vonagló Erdélyt. […] Ferencz Császárnak körutjában tizenegyezerhatszáz kérlevelet nyujtának be az Erdélyiek, miket ís magával Bécsbe vivén, az udvari cancelláriához téteti át tárgyalás végett. Magam is egyike lévén kezelői közül, emlékezem, hogy kivétel nélkül mind a mennyi eredménytelen maradott.”
uo. 161–162.
Az Erdélyi Udvari Kancellária általános iratanyagában (B 2) megkíséreltem fellelni az említett folyamodványokat: a 2270/1817 jelzetű iratból azt lehet megtudni, hogy a kérvényeket ügyintézésre áttették a Guberniumhoz. Itt a 8760/1817 számon iktatták az ügyet, de a kérvények itt sem találhatók sem az aktában, sem a formai vagy terjedelmi okokból kiemelt iratok gyűjteményének maradékában (F 47 Armarium, F 48 Fasciculare). Végezetül a Bécsből kiszolgáltatott iratanyag sem tartalmaz utalást a császári utazásra.
A rabok és a legszegényebbek napi ellátására is gondoltak. Maga a Gubernium tanácsosa, „Széki idősbb gróf Teleki József” kalkulálta ki, hogyan, mennyi hozzávalóból lehet háromszáz ember részére ehető és tápláló ételt készíteni. A Rumford levesse-nek nevezett, gabonákkal és krumplival, „földi magyaró”-val feljavított cibere levesből próbafőzést végeztek külön raboknak és külön civileknek, és az eredményt közzétették nyomtatott rendelet formájában is.
F 120 Vegyes normalia-gyüjtemények_3 112 1817/760
A Rumford levest a receptúra közzététele előtt 1816 szeptemberében és novemberében Kolozs vármegyei rabok egy csoportján tesztelték, majd az eredmény fényében – a rabok túl sűrűnek találták a levest és a mellé járó kenyeret is hiányolták – változtattak az összetételen. A próbafőzés a felhasználandó anyagok mennyiségére és költségeire is irányadó számokkal szolgált.
Az árpakásából (dara), száraz vagy feles borsóból és földi magyaróból (burgonya) folyamatos kevergetéssel pépet, krémlevest kell főzni, a végén kell megsózni és ecettel savanykásra ízesíteni. Csak a tálaláskor kell a kemény kenyérszeletre merni a levest, hogy ne ázzon el teljesen. Mint a kőlevest, ezt is meg lehet bolondítani, ha van, pácolt hússal, füstölt szalonnával, stb. – ez utóbbiak aligha voltak fellelhetők az 1810-es évek Erdélyében.
Ha hinni lehet a Gubernium tisztviselőinek, egy csajkányi (kb. 60–70 dkg) levessel jól lehetett lakatni egy embert. Vagy ha azt nem is, de az éhhalál torkából ki lehetett menteni.
Rumford grófjának több nyomor enyhítő intézkedését átvették ezekben az években Erdélyben: dologházak létesültek, rendeletet adtak ki a valódi és álkoldusok megkülönböztetéséről, szorgalmazták a burgonya és egyéb gyökérnövények termesztését is.
A mértékegységek feloldásához ezt ajánljuk.
Erdélyi magyar szótörténeti tár = Dictionar istoric al lexicului maghiar din Transilvania = Historisches Wörterbuch des siebenbürgisch-ungarischen Wortschatzes / szerk. Szabó T. Attila Bukarest, Budapest 1975-2005.
Új hozzászólás