Falu végén kurta kocsma… Italmérés a prímási uradalom csémi csárdájában

Az egykori csémi uradalom (ma Csém község) keleti szélén, a Komárom-Kisbér közötti út közvetlen közelében működött a XVIII. század végétől az a csárda, ami az uradalom lakóinak, az átutazóknak nyújtott szórakozást, kikapcsolódást és pihenést. Építésének ideje nem ismert, az azonban biztos, hogy az első katonai felmérés idején (1782) készült térképen már feltüntették, annak ellenére, hogy a mellette kialakuló Öregcsém puszta csak az 1800-as évek elején népesült be. Szabó Csaba levéltáros kollégánk írása.

Forrás: https://maps.arcanum.com/hu/map/firstsurvey-hungary/?layers=147&bbox=2008529.3090850522%2C6053034.558126245%2C2017701.7524792736%2C6056225.804057151 (Utolsó elérés: 2024.04.23.)

Egy 1789-es birtokösszeírás már említi a térképen is látható csárdát, amihez italkimérési jog is tartozott.

[1]

Csémpuszta

„A mocsai földek szomszédságában, háromnegyedórai járásra kelet felé fekszik; Körbeveszik: észak felől az ácsi, keletről a mocsai és a herkályi, nyugatról a nagyigmándi és a bábolnai, délről pedig a nagy- és a kisigmándi földek. Csupán egy kis házikót láthatsz rajta, a puszta szélén (végén), melyet a község épített, saját költségen, s ahol a község a saját borát kiméreti.”

[2]

A csárda és a hozzá tartozó udvar egy 1817-es a csémi majort ábrázoló térképen.

A XIX. században a hercegprímási uradalomhoz tartozó vendéglőket, malmokat, bányákat, műhelyeket stb. meghatározott időre árverésen bérbe adták. A csémi csárdát és a hozzá tartozó bor-, sör- és pálinkamérési jogot és a hozzá tartozó két pozsonyi mérő földet[3] három évre lehetett bérbe venni a Gútai Uradalom egyik központjában Mocsán.[4] 1853-ban Scheffer György mocsai asztalos mester kért a csárdára működési engedélyt, amit az illetékes szolgabíró meg is adott.[5][6]

[7]

A szöveg leirata:

„Nagyságos Császári királyi megyei Főnök Úr,

Legfelsőbbi intézkedések folytán a csárdák létezhetési engedélye szükségeltetvén, miután a prímás érsekségi gútai uradalomnak csémi pusztáján az ácsi és igmándi országos utaknál egy csárdája létez, mely semminemű gyanus személyek összejöveteléül vagy tartozkodásául soha sem szolgált, mellyről a csapláros kinek a személyes leírása idecsatoltatik- mint békességes jó érzelmű asztalos mester magaviselete is kezeskedik és a közbátorságnak legkisebb ártalmára sincs: ellenben az utazoknak nem különben ezen nagy népességű érseki puszta cselédségének egészséges italok nyerhetése tekintetéből elkerülhetetlen szükséges, ennélfogva van szerencsém Nagyságos Urat megkérni, ha ezen csémi csárdára a létezhetési engedélyt megadni méltóztatnék. Ki egyéb iránt kitünő tisztelettel maradok.

Esztergom, 1853. július 1.                                                     alázatos szolgája

                                                                                               olvashatatlan aláírás”

Az 1860-as évek elejére az épület állapota leromlott, 1861-ben „az összedőlés határában van”[8], ezért 1866-ban egy új csárda építését rendelték el, ekkor már Kohn Farkas volt a csárda bérlője, aki 1858-től működtette az épületet.[9]

[10]

A szöveg leirata:

„Hogy a zselléreknek Csémen helyiségük legyen, de hogy Kohn Farkas csárdabérlőnek is nagyobb jövedelme lehessen, nincs ellenvetésem, hogy egy új csárda Tiszttartó Úr belátása szerint oly helyen építessék hol az a jövőmenők útjába vagyis az országút mellé essék. Kohn Farkas azt állítja, hogy Újszőnyön köbölenkin 4 ftjával bármennyi kapható. +szükséges A jelenlegi csárdába helyeztessenek el a zsellérek.

Esztergom, 1866. február 11.”

Az új épület 21,6méter hosszú és 6,7 méter széles volt, három szoba, egy konyha, egy istálló és egy kamra helyiségekből állt területe 140 négyzetméterre rúgott.

[11]

 Heti vásárokon, hétfőn és csütörtökön, országos kirakodóvásárokon: Nagyigmándon József napon, Kisbéren tavaszi-őszi, Komáromban a negyedéves, de különösen november 30-án András napon sok volt az átutazó, vásáros vendég, emelkedett a fogyasztás. Ünnepnapokon és a július 26-i búcsún is sokan megfordultak a poharazóban.[12]

Valamikor a XIX. század végén ismét új csárda épült a csémi bejárati út északi oldalára az országút mellé.

[13]

Az 1887-ben (később kiegészített) térkép 1-es számmal az eredeti csárda épülete, amibe később zsellérek költöztek. 2-es számmal az 1866-ban épült poharazó, később csőszlak. 3-as a mai is álló épület valamikor az 1890-es évek elején kezdte meg működését.

A XX. században magánszemélyek tulajdonába került a jövedelmező csárda. Első tulajdonosai minden bizonnyal Kovács József és neje voltak. Arról, hogy a tulajdonosok élete sem volt egyszerű az alábbi újságcikk tudósít.

[14]

Kovácsékat követően egy csémi család Kiss András és neje Dián Erzsébet lett a csárda üzemeltetője. A tulajdon egy részét öröklés útján az 1900-as évek elején, a maradék részt pedig később 1920-as években megvásárolták.[15] Az épület körül fekvő földeket -összesen kilenc kataszteri holdat- megvásároltak és gazdálkodtak rajta.

Mocsai katolikus házassági anyakönyv 1897. november 23.

Kissék hosszú évtizedeken keresztül működtették az épületet, utánuk lányuk Kiss Mária és férje vették át az italkimérést.

Mocsai katolikus születési anyakönyv 1898. május 21-én született Kiss Mária, házasságot kötött 1923. június 10-én Rüdiger Vilmossal

A mindenkori kocsmárosnak meg kellett küzdenie a mértéktelen italfogyasztással és a tartozások behajtásával is.

Komárommegyei Hírlap 1937. augusztus 7.

Kiss András vendéglős végrehajtatási ügye[16]

A második világháború alatt a település épületeinek 80%-a leégett, de a csárda épülete épségben maradt, annak ellenére, hogy a térségben -különösen az országúton- heves harcok zajlottak.[17] A háború után Füssi Miklós és felesége Kiss Margit vásárolták meg az épületet és az italmérést fenntartották egészen az 1960-as évek elejéig. A terület tulajdonosa a Komáromi Állami Gazdaság lett, a rendszerváltás után ismét magántulajdonba került és a mai napig lakott.

Füssi Miklós és felesége született Kiss Margit

Forrás: Bélai Valentina

Füssi Gyula és felesége Ásoth Irén

Forrás: Bélai Valentina

Italozók a csárda melletti kútnál az 1960-as évek elején.

Forrás: Szerző magángyűjteménye

A csárda épülete az 1963-as nagy árvíz idején.

Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum Fotógyűjteménye

Fodor Mónika festménye