Szolnoki közgések levéltárlátogatása

2020.09.08.
Projekthéttel indult a Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum 9. osztályos diákjainak a 2020/21-es tanéve. Az újdonsült középiskolások sorra látogatták a város közművelődési intézményeit, így jutott el levéltárunkba is szeptember 2. és 8. között az 5 elsős évfolyam 126 tanulója.

A Szolnokról és a megye számos településéről származó diákok többsége először fordult meg levéltárban, így az alapoktól kezdtük: mi a levéltár feladata, gyűjtőköre és kik is a felhasználói. A megyei levéltárunk történetének rövid ismertetése után áttekintettük a levéltárba kerülő iratok körét és arról is szó esett, mely történelmi események során károsodtak vagy semmisültek meg maradandó értékű iratok. A raktári séták alatt a diákok belélegezhették a Jászkun Kerület merített papírból álló iratcsomóinak jellegzetes illatát, megismerhették az anyakönyvi másodpéldányok levéltárba kerülésének okát, valamint hitetlenkedve nyugtázták kijelentésünket, mely szerint minden sérülékenységével együtt még mindig a papír a legidőtállóbb adathordozó.

 

Utolsó frissítés:

2020.09.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges