Reformáció 500 – emlékbélyeg kibocsátás, projektismertető, eredményhirdetés

2017.04.26.

A „Reformáció 500” című rendezvényen Győrben, 2017. április 20-án bocsátotta ki a Magyar Posta Zrt, a jeles évforduló alkalmából készített emlékbélyegét. Majtényi Kálmán vállalati vezérigazgató-helyettes és Kara Ákos államtitkár ünnepélyes keretek között végezték el az első napi bélyegzést. Ezt követően Dr. Kovács Eleonóra ismertette a Reformáció MNL projekt részleteit, majd Hegedüs Zoltán kihirdette az „Utazás Wittenbergbe” című vetélkedő helyi fordulójának eredményeit.

A középiskolás korcsoportban, az első helyen holtversenyben végzett a Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma, felkészítő tanár: Vargáné Szabó Mária, valamint a Győri Szolgáltatási SZC Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, felkészítő tanár: Burján Imre. Harmadik helyezett lett a Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma, felkészítő tanár: Varga Csenge Zsóka.

Az általános iskola felső tagozat korcsoportban a Burján Imre által vezetett, Történelem diákkör tagjai szerezték meg az első helyezést.

A rendezvény második részében Világi Dávid, a Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény levéltárosa mutatta be a győri Insula Lutherana rekonstrukciójának folyamatát. Lentulai Attila tiszteletbeli esperes pedig, a Győr-Szabadhegyi Református Gyülekezet múltjáról és jelenéről értekezett.  

Az összejövetelen felszólalt Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos, Kara Ákos államtitkár és Majtényi Kálmán, a Magyar Posta Zrt vállalati vezérigazgató-helyettese. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, valamint Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke levélben köszöntette a résztvevőket.

A program helyszínét a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér biztosította. A szervezést a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára koordinálásával, a Reformáció Emlékbizottság és a Magyar Posta Zrt munkatársai végezték.

Rendezvény képei

Utolsó frissítés:

2019.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges