Helyt kellett állniuk a végsőkig

2020.02.04.

Gülch Csaba, a Kisalföld újságírója, a népszerű napilap 2020. január 18-án megjelent számában Áldozó István igazgató-helyettessel készített interjút. Kollégánk a második magyar hadsereg keleti hadszíntérre kerüléséről, a doni hídfők elfoglalásáért vívott harcairól, valamint az 1943. január 12-én bekövetkezett tragédiáról beszélt. Helyettes vezetőnk a III. hadtest utóvédharcait is kidomborította, mivel Győr és környékének katonái zömében ennek az alakulatnak a keretében álltak helyt a szovjet túlerővel szemben. Az interjúból azt is megtudjuk, hogy Jány Gusztáv, a tragikus sorsú második magyar hadsereg parancsnoka, több szállal is kötődik szűkebb régiónkhoz. A,Magyar Királyi Honvédség híres tábornoka a Moson vármegyei Rajkán született, gyermekkorát pedig Lébényben töltötte, középiskolai tanulmányait pedig a soproni evangélikus líceumban végezte.

Utolsó frissítés:

2020.02.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges