Szent István székesfehérvári szobra

2021.08.18.
MNL Fejér Megyei Levéltára

Szerző: Szima Viktória

 

Államalapító királyunk, Szent István ünnepén (az uralkodó életével az alábbi cikkben foglalkoztunk: https://www.facebook.com/FMLeveltar/posts/1251806615163829) ma a királyt megörökítő Sidló-féle szobrot mutatjuk be. Az Istvánt királyt ábrázoló mű a székesfehérvári Szent István tér fő látványossága, alkotója Sidló Ferenc (1882–1953) szobrász. A művész és az alkotás ismertetése előtt a térről is érdemes néhány szót ejteni.

Székesfehérvár a 18. század végén — 19. század elején „vált meg” várfalaitól, először a déli rondella falát nyitották meg a mai Szent István tér és a Vörösmarty tér között. Ez közlekedési szempontból is jelentős átalakítás volt, mivel ekkor helyeződött át a régi Budára vezető útról (Lovasberényi út) a napjainkban Budainak nevezett útra a forgalom. Fokozatosan megindult a tér jelenleg ismert formájának kialakítása, addig a területen elsősorban kertek voltak (a karmelita kolostor kertje egészen a mai tér közepéig kinyúlt), ezeket 1806-ban számolták fel. A Megyeház tér (a két világháború között Ferenc József tér, ma Szent István tér) beépítése 1807-ben kezdődött az új megyeháza építésével, a klasszicista épületet – a Pollack Mihály által megálmodott homlokzattal – 1812-ben adták át. A tér lassan további lakóházakkal és intézményekkel egészült ki: a megyeházával szemközti klasszicista stílusú házsor az 1820-as években készült el, a későbbi Ferenc József Nőnevelő Intézet (a mai Levéltár Szent István tér 2. szám alatti épületrésze) építése 1831-ben kezdődött meg. A terület kialakításának fontos lépése volt az úgynevezett Strázsaház elbontása, ennek helyén épült fel 1852 körül az az imaház, amely betagolódott a nőnevelő épületegyüttesébe.

1925. december 10-én avatták fel az első szobrot itt, Székesfehérvár belvárosának déli „háromszögterében”, ez az alkotás azonban korántsem első királyunkhoz kapcsolódott. „A császári és királyi 10. huszárezred emlékszobra” című mű (másként Mackensen-huszárok) a 10-es huszárok limanovai csatában elesett hőseinek állított emléket, a szobrot Kallós Ede készítette. Az alkotást 1937-ben áthelyezték a Budai út 39. szám alatti laktanya udvarára, később raktárba került, 1997 óta áll a Sárkeresztúri úti Szentlélek katonatemetőben.

Eredetileg maguk a 10-es huszárok szerettek volna a Szent István emlékévre egy új, modern emlékművet a Kallós-féle helyére. A Csitáry-érának nevezett időszakban (Csitáry G. Emil polgármester után) az 1938-as emlékévhez kapcsolódó városrendezés során számos új szobrot rendelt a városvezetés (Szent István, 10-es huszárok emlékszobra, Kálmáncsehy Domokos, Országalma, Prohászka-emlékoszlop, Watthay várkapitány szobra), így ez tér sem maradhatott új alkotás nélkül. Pátzay Pál „10-es huszárok lovasszobra” című munkáját a tervek szerint a Megyeháza előtt kellett volna felállítani. A 10-es huszárok tisztikara által megrendelt mű 1937-re ugyan elkészült, azonban a lakosság úgy vélte, hogy nem illendő az akt szobrot egy leánynevelő intézettel szemközt felállítani, Shvoy Lajos megyéspüspök is tiltakozott a „mezítelen huszár" ellen. Pátzay viszont nagy művészettörténeti példákra, köztéren, sőt templomban álló „ruhátlan” szobrokra hivatkozva igyekezett megvédeni a művét. Az áprilisi törvényhatósági gyűlésen Csitáry polgármester tudatta Kozma belügyminiszter (a szoborbizottság elnöke) döntését a Pátzay műről: a huszárszobrot Kaposváron fogják felállítani, amennyiben az nem kell a fehérváriaknak. Végül az 1:1 méretarányú papírmasé szobormakettekkel tartott próbák segítettek eldönteni a kényes kérdést. A Pátzay-féle és a Sidló-féle szobrokat több szóba jöhető helyen is felállították. Sidló Ferenc alkotása kapcsán felmerült a Fő tér (az új szobor miatt kellett áthelyezni a Bory Jenő-féle Püspök-kutat), ám túl nagynak bizonyult a kulisszapróba során, ide végül Ohmann Béla Országalmaként ismert „Fehérvári jog” című alkotása került. Nem volt megfelelő hely a Szent István szobor számára se a Zichy-ligetben, sem pedig a Romkert mellett. Pátzay Pál szobra egyértelműen nem illett a nőnevelő környezetébe, a Fő tér közepét is túlságosan uralta. Végül Marosi Arnold múzeumigazgató javaslatára került a Megyeház térre Sidló Ferenc Szent Istvánja (ez lett a tér névadó szobra), míg Pátzay lovasát diszkréten a Városháza sarkán állították fel.

A gödöllői művésztelep alkotóihoz sorolandó Sidló Ferenc szobrász (a „gödöllőiekhez” hagyományosan két szobrász munkássága köthető: Moiret Ödöné és Sidló Ferencé, Moiret rövid időt töltött Gödöllőn, Sidló viszont éveken át ott élt és dolgozott) az Iparművészeti Iskolában, Stróbl Alajos mesteriskolájában, illetve Bécsben és Münchenben tanult, továbbá a Műbarátok Köre ösztöndíjával Rómában is járt. A Körösfői Kriesch Aladár körébe tartozó művész a Horthy-korszak sokat foglalkoztatott emlékmű- és portrészobrásza volt, emellett síremlékeket, kisplasztikákat is készített, foglalkozott épületszobrászattal és érmészettel, de készített grafikákat, kerámiákat és gobelinterveket is. Legismertebb műve a székesfehérvári mellett a budapesti Danaidák kútja és a marosvásárhelyi kultúrpalotán a Ferenc József koronázását megörökítő dombormű. Munkásságával a múlt héten bemutatott Ybl Ervin (https://www.facebook.com/FMLeveltar/posts/1512444125766742) is foglalkozott (Sidló Ferenc legújabb szobrai. In: Magyar Művészet, 12. 1936; illetve Sidló Ferenc művészete, In: Szépművészet, 1941).

Székesfehérvár városa évtizedeken át vágyódott egy, az első uralkodót megörökítő alkotás után, az emlékmű gondolata már 1894-ben, egy országgyűlési határozatban felvetődött, de megvalósítását többször elhalasztották, majd a háború közbejöttével elhalt a törekvés. A szoborállítás újbóli felvetése Marosi Arnoldhoz és a Múzeum Egyesülethez köthető, először 1930-ban, a Szent Imre-ünnepségek idején, majd 1932-ben foglalkoztak az üggyel, ekkor a várostól ezt a választ kapták: „Székesfehérvár városa a felállítandó Szent István-szobor költségeinek pénzbeli alapjáról gondoskodni nem lesz képes, más tekintetben azonban minden alkalmat megragad, hogy a magyar királyi kormányt, az egyházi főhatóságot, a hercegprímás őeminenciáját a gondolatnak megnyerje.” A város sikerre vitte az ügyet, így írt erről a Székesfehérvári Szemle: „[…] De magáévá tette Hóman Bálint miniszter úr a nemzet régi adósságát is és a megvalósítás terére vitte az 1896-ban ünnepélyesen megígért Szent István szobor ügyét, amikor nemes elhatározással a nemzet egyeteme elé vitte a kérdést és Sidló Ferenc szobrászművészt a szobor megmintázásával és kivitelezésével megbízta.”

Sidló a Szent István lovasszobrára vonatkozó megbízásban hatalmas potenciált látott: „"Úgy érzem, hogy a Szent István-szobor életem egyik főműve lesz”, „Azt akarom, hogy Szent István királyunknak olyan mély értelmű szobrot alkossak, melyre büszke lesz Székesfehérvár.” Az elkészült bronzszobor az életnagyságnál másfélszer nagyobb, az alkotás Svédországból származó szürkés-fekete gránitlemezekkel burkolt talapzaton áll, a teljes mérete 450 cm. A szobrász István királyt, mint „államalapítót” ábrázolta, korabeli ruhában, varkocsba font hajjal: „Mindenekelőtt Szent Istvánnak, mondhatnám emberfelettire nőtt egyéniségét [kívánom ábrázolni]. A jövőt látó, a jövőt építő zseninek a hajthatatlan akaratát a céljai megvalósításában, a lelki és szellemi felsőbbségnek a szuggesztív sugárzását, amelyben mindig van valami megdöbbentő és lenyűgöző [...] lényegnek, mégpedig fontos lényegnek tartom a típust. […] Szent István az Árpádház első hajtásai közé tartozik. […] Az ázsiai típus tehát még zavartalan”. Nem csupán az uralkodó megalkotásánál törekedett a hiteles megformálásra, hanem a hátasa esetében is: „A művész lelkiismeretességét, alaposságát jelzi még egy érdekes adalék; a lovat modell után készítette. A modell pedig nem "akárki" volt. Török Jánosnak, az államrendőrség főparancsnokának, nevében is méltó hátaslova, Dux.” A szobor öntését eredetileg Szili István, kőbányai bronzöntő vállalta, azonban 1936-ban bekövetkezett halála miatt sághi Horváth István öntötte ki a művet (a szobor talapzatán az „Öntötte Szili István utóda Budapest” jelzet szerepel). Sidló szobrát 1938. augusztus 18-án leplezték le a fehérvári ünnepi országgyűlést követően a „nemzet ajándékaként”. A szobor talapzatának feliratát az 1970 körüli restauráláskor politikai okokból István királyra cserélték, 1988 óta viseli újból a Szent István feliratot.

A város a Szent István év emlékeként a szobor szintén bronz, kicsinyített mását (ezt is Sidló készítette) 1939-ben a kormányzónak ajándékozta. A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria (19–21. századi Gyűjtemény Szobor Osztály) őrizetében található a köztéri alkotás 36,5 × 34,5 × 12,5 cm-es példánya (Leltári szám: 70.50-N). A márvány talapzaton álló kis bronz szobor 1938-ban készült, a műtárgy jelenleg nincsen kiállítva.

A köztéri alkotás olyan népszerű lett, hogy a Herendi Porcelángyár ma is gyártja a kisméretű másolatait. A történelmi/magyaros figurái között található – és a „Szent István, lovon” nevet viselő – porcelán tárgy az eredeti művel szemben festéssel díszített: az uralkodó kék szegélyű világoszöld ruhát, sárga színű csizmát és világoskék aranyozott szegélyű palástot visel, melynek bélése rózsás árnyalatú. Szent István fején rubinvörös pöttyökkel díszített aranykorona látható, a kezében tartott kereszt hófehér színű. A lovas mellett érdemes az állatról is említést tenni: a fehér paripa sörénye, lábszára és a farka szürkére színezett, a lószerszámok vörös, illetve arany színben pompáznak. A 2.1 kilogrammos szobor méretei némiképp eltérnek a Nemzeti Galéria gyűjteményében található példányétól (35,2x30,5x10,4 cm), viszont arányaiban megközelítőleg egyezik mindkét Sidló alkotással. A szobor díszesebb változatát a fehérvári nagyérdemű is megcsodálhatta 2013-ban, a „Herend köszönti Szent István városát!” című tárlaton a Szent István Király Múzeum főépületének dísztermében. A kiállításon szereplő példányon az uralkodó a koronázási palást hasonmását viseli, öltözéke vörös, míg hátasát aranysárga lófelszereléssel látták el.

Forrás:

 

Utolsó frissítés:

2022.03.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges