Jelenlegi hely

Minőségpolitika

MINŐSÉGPOLITIKA
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR AZ ORSZÁG DEMOKRATIKUS INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK RÉSZE ÉS A NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ŐRZŐJE
 

A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR a 21. század modern közlevéltára kíván lenni, ezért az alábbi célokat tűztük ki:
Biztosítanunk kell, hogy intézményünk képes legyen a mindenkori társadalmi elvárásoknak és technikai lehetőségeknek megfelelően megjeleníteni és dokumentálni a nemzet írott örökségét, és hogy levéltári anyagunkon keresztül alakítói legyünk a nemzet, a kisebb és nagyobb helyi közösségek, valamint nem utolsósorban az egyes emberek azonosságtudatának. Támogatnunk kell a demokrácia fenntartását, az állam működésének átláthatóságát. Igazodási pontként kell megjelennünk az állampolgárok számára a társadalomban betöltött szerepüket illetően, és segítenünk kell megértetni, hogy miként fejlődött-formálódott településük, környezetük és közösségük.
Az információs társadalom releváns és nélkülözhetetlen memória-intézményévé kívánunk válni. Ehhez képesnek kell lennünk elektronikus iratokat gyorsan és hatékonyan átvenni, hosszútávon megőrizni és használatra bocsátani. Magas színvonalú informatikai rendszerekkel a központi közigazgatáshoz és az állampolgárok felé nyújtott közigazgatási szolgáltatásaihoz kell kapcsolódnunk. Hagyományos iratanyagaink folyamatos tömeges digitalizálása és elérhetővé tétele révén minél több precízen strukturált tartalommal és online felületen kívánunk kapcsolódni a hazai és európai tartalomszolgáltatók kínálatához.
Törekszünk arra, hogy gyors és hatékony hozzáférést biztosítsunk a közfeladatok ellátása során hozott döntések dokumentumaihoz. A levéltári iratanyag hiteles, megbízható kezelésén keresztül garantáljuk az állam demokratikus intézményrendszerének integritását. A levéltári anyag rendezésén, segédletekkel és adatbázisokkal való ellátásán keresztül, továbbá az iratanyag tömeges digitalizálásával bővítjük a tudományos és magáncélú kutatások feltételrendszerét. Programjainkkal felkeltjük az igényt közös történetünk és elődeink tapasztalatainak megismerésére.
Aktív szereplői kívánunk lenni a szakmai képzésnek és közéletnek, használói a nemzetközi levéltári közösség eredményeinek, és hozzá kívánunk járulni a közösségi tudás gyarapításához.
A fenti célok elérése érdekében működtetjük és folyamatosan fejlesztjük az MSZ EN ISO 9001:2015 szabvány követelményeinek megfelelő rendszereinket, mely során:

  •  a vezetőségünk rövid- és hosszútávú stratégiát alakít ki;
  • egyértelművé válik a munkatársaink számára a szervezetünknél betöltött szerepük;
  • folyamatosan tisztában leszünk a szervezetünk működési kockázataival, így azokra megfelelő intézkedésekkel tudunk reagálni;
  • biztosítjuk a működéshez szükséges erőforrásokat;
  • a felhasználói igényeknek megfelelő folyamatos minőségi szolgáltatást nyújtunk;
  •  megfelelően tudjuk teljesíteni a vonatkozó jogi, valamint a szabványi követelményeket;
  • a rendszereinket, erőforrásainkat, tevékenységeinket folyamatosan fejlesztjük;
  •  átlátható szempontrendszer szerint kiválasztott partnerekkel és beszállítókkal dolgozunk együtt, akiknek a szolgáltatásait és termékeit megfelelő felügyelet alatt tudjuk tartani;
  • folyamatosan mérjük a dolgozóink és partnereink elégedettségi szintjét;
  • lehetőséget biztosítunk munkatársainknak, hogy tudásukat oktatásokkal, képzésekkel folyamatosan fenntartsák és fejlesszék.

A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁRBAN az ISO 9001 szabvány alkalmazási területe az intézmény Alapító okiratában meghatározott közfeladat: „Levéltári tevékenység, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 13-14.§-ai, 16-17.§-ai, valamint 35.§(8) bekezdése értelmében”. Az alkalmazási területnek megfelelően, intézményünk dokumentált működési folyamatai a levéltárszakmai munkafolyamatok.
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR vezetése és munkatársaink elkötelezettek az érdekelt felek igényeinek kielégítésében. Tudatában vagyunk annak, hogy a felsorolt célok csak közös munkával érhetők el. A sikeres és eredményes működés érdekében minden alkalmazott részéről minőségtudatos gondolkodást, illetve az ennek szellemében végzett felelősségteljes munkavégzést várunk el.
Gondoskodunk róla, hogy a szervezetünk valamennyi alkalmazottja, illetve a szolgáltatásainkhoz szorosan kapcsolódó partnereink megismerjék, megértsék és megfelelően alkalmazzák a MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERÜNKBEN dokumentált követelményeinket és előírásainkat. Biztosítjuk, hogy a szervezetünkön kívül, a nyilvánosság is megismerhesse MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI POLITIKÁNKAT.

CsatolmányMéret
PDF icon Minőségpolitika280.48 KB