A címer olyan, általában pajzson viselt, meghatározott szabályok szerint megszerkesztett színes jelvény, melyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga identifikálására örökletes, állandó jelleggel használ.

Egyes heraldikusok a pajzson kívül címernek tekintik a zászlón, nyeregtakarón, köpenyen, sisakon ábrázolt jelképet, a sisakdíszt, és minden olyan jelvényt, mely a címer funkcióját tölti be, ha megfelel bizonyos egyéb feltételeknek is.

A legkorábbi magyar címerek az Árpád-ház tagjainak pecsétjein maradtak fenn 1190 tájáról. Ezután kezdtek címert használni az országos méltóságviselők is, akiknek a pecsétjei nagyrészt szintén a királyi jelvényt ábrázolták, de hamar kimutathatók az ettől eltérő sajátos családi címerek is, melyek egyes feltételezések szerint az előkelő családok esetében az ősi nemzetségi totemekből származnak. A zászlósurak címerüket a bandériumukra is ráhelyezték, mely alatt az adott úr csapata vonult hadba. A címeres zászló jelentősége különösen az Anjou-korban nőtt meg. A 13. századtól a fontosabb városok is kezdtek címeres pajzsot használni, sőt falusiak által kiállított és címeres pecséttel megerősített oklevél is ismert ebből a korból. A 14. századtól számos címeres sírkő maradt fenn és a polgárok heraldikai ábrái gyakran váltak ötvösjellé, kovácsjeggyé, házjellé. Zsigmond király uralkodásától kezdve a címerhasználat a magyar köznemesség körében is általános lett. 

 A Magyar Országos Levéltár Bécsi kapu téri főépületének díszítőelemei között több címer is található. A lépcsőházat és az emeleti csarnokokat Róth Miksa műhelyében készült színes üvegablakok díszítik, amelyek a történelmi Magyarország néhány városának címerét ábrázolják. Ugyancsak Róth Miksa tervezte és saját maga készítette el a falakat és mennyezetet dekoráló díszeket, amelyek között uralkodói címerek és családi címerek láthatóak.

Az épületben lévő címerek mindegyike jelenleg még nem található meg rovatunkban, igyekszünk azonban azt minél hamarabb teljessé tenni.