A magyar televízió alávetettsége

A Magyar Televízió munkatársai az adott keretek között is megpróbálták hitelesen közvetíteni a Kubászov-Farkas páros repülését. A Magyar Rádió és az MTV is készített közvetítési programot, utóbbi a fellövés idejére külön sugárzási tervet tett le az asztalra. Hiába volt a nagy készülődés, több probléma is akadt az első napi közvetítésnél. Egy, a pártközpontban május 27-én készült feljegyzés - amely a magyar sajtószervek munkáját kiemelkedőnek minősítette - a Magyar Televíziónak a vártnál „kiegyensúlyozatlanabb" teljesítményét több körülménnyel magyarázta, s ezt elsősorban a szovjetek hozzáállásának tulajdonította. Eszerint a „Magyar Televízió alárendelt szerepet játszott a generál kivitelező szovjet televízióval szemben. Csak azt adhatta, amit a szovjet televízió sugárzott. [...] A szovjet televízió az előzetesen egyeztetett műsorrendet felcserélte.[...] A hanghibákat (néma kép) kifejezetten technikai probléma okozta, nem ért ide a hang, mivel más úton jött, mint a kép [...] A magas ajánlásra felkért szinkron-tolmács színvonal alatt látta el feladatát, így menet közben le kellett cserélni." Ezt csak tetézte, hogy a Magyar Televízió munkatársai nem ismerték „megfelelően a szovjet technikát", csak ún. mikrofonkulccsal lehetett a mikrofont üzembe helyezni - vélhetően a „felelőtlen elemek illetéktelen használata" miatt.

A szovjetek közvetítési módszere nem tette lehetővé az élő közvetítést, így a híradást a fel- és leszállásról, a közvetítést az űrből mindig késleltetve továbbították, csak azt követően, miután megtörtént egy adott esemény. A rendszer logikája nem tette lehetővé, hogy egy esetleges kudarcról élőben számoljanak be. A magyar illetékesek persze megpróbálták, hogy minél előbb lehessen közölni az eseményeket. Az érvek között szerepelt, hogy a nyugati észlelő berendezések miatt osztrák tévé adását venni képes magyar állampolgárok előbb értesülhetnek a repülésről, mint a hazai híradóból. Ennek eredményeképpen a szovjetek a 90 perces sugárzási csúsztatást 30 percre voltak hajlandók csökkenteni.

A sajtóanyagokról két nappal később készített rövid összefoglalóban elsősorban a napisajtót elemezték és dicsérték, mindenekelőtt a Népszabadságot, ugyanakkor május 27-ét illetően külön kitérnek arra, hogy a rádió kifogástalanul oldotta meg feladatát, ám a televízió esti űrprogramja nem volt sikeresnek mondható: „Az időben is hosszú anyag láthatóan az élő közvetítés és a retrospektív bemutatás kombinációja kívánt lenni, ez azonban eléggé zavarosra sikerült. Olykor azt sem lehetett tudni, hogy a kép mikori, honnan való. Igen kellemetlen volt a közvetítés elején a némán és elég hosszan tátogó férfi (vajon ki volt és honnan beszélt?), továbbá egy magyarul rosszul beszélő tolmács, akinek így a szövege nemcsak zavaró, hanem primitív is volt."

A másnapi, május 28-ai sajtóhírekről csak annyit írt a feljegyzés szerzője, hogy egyetlen lap sem tért vissza a televízió hétfő esti adásának körülményeire. A korszak szerkesztői „felülről leszólás" nélkül is tudták, hogy az ilyesféle malőrökről nem illik beszélni, főleg akkor nem, ha láthatóan a szovjet fél hozzáállása okozta a problémákat.

A magyar sajtó ezekben a napokban szinte ontotta a híradásokat. A napilapok a május 27-ei nyitó nap után is naponta hosszú tudósításokban számoltak be az űrhajósok űrben töltött munkájáról, tevékenységéről, az általuk elvégzett kísérletekről. A források arra utalnak, hogy a magyar sajtó „tűzközeli tagjai" igyekeztek hűen követni a szovjet instrukciókat, már csak azért is, mert túlnyomó többségük Moszkvában végzett, megbízható újságíró volt. A hazai szokások azonban eltértek a kinti szögletes módszerektől, így a közvetítések többsége hitelesen számolt be az eseményről

Az Izvesztyija űrrepülési különszáma

Az űrrepülés egyik melléktermékeként készült a szovjet kor­mánylap, az Izvesztyija és magyar „testvérlapja" a Ma­gyar Hírlap közös különszáma, aminek egy példányát az űrhajósok felvitték a Szaljut-6-ra. Az ötlet vélhetően a szov­jet lap szerkesztőségéből indulhatott ki, mert a Magyar Hírlap hozzájárulást kérő levele meglepetést okozott a magyar pártvezetés körében. A dokumentumra írt kéz­írásos megjegyzések szerint nem tudták, hogy melyik fél kezdeményezte az együttműködést, s az SZKP KB kép­viselői tagadták, hogy a közös különszám gondolata tőlük indult volna el. A moszkvai nagykövet feladatul kap­ta, derítse ki, ki áll az ügy hátterében. Még ugyane­zen a dokumentumon található kézírással, hogy Szűrös nagy­követ „közölte, hogy a szovjet elvtársak az ügyről semmit sem tudnak, a kérdéssel nem foglalkoznak, idehaza kell utána nézni, hogy ki kezdeményezte, ill. mozgatja a szálakat".

A közös szám természetesen a szovjet fél feltételei szerint jelent meg. A kiadvány orosz nyelvű, csupán a Magyar Hírlap fejléc volt magyar, ill. két propagandisztikus címmondat található: Sze­rencsés utat kedves barátaink!, A magyar-szovjet barátság örök és megbonthatatlan. Lényegében azonban a magyar fél alá­vetettsége látszik a lapszámból. A közös számból végül Különki­adás a Szaljut-6 űrállomás nemzetközi legénységének lett, címlapjáról pedig nem a Farkas-Kubászov páros arcképe mosolygott vissza, sőt, az utolsó lapon sem róluk szóló karikatúra látható, hanem a Szaljut-6-on rájuk váró Popové és Rjuminé. Az első pil­lanatban arra lehet gondolni, hogy ez egy hibás lapszám volt, de a két űrhajós képe alatt a már korábban repült csehszlovák, lengyel, NDK és bolgár űrhajós Popovot és Rjumint köszöntik. Emellett ta­lálhatunk persze cikkeket Budapestről, a két nép megbonthatatlan barátságáról, Farkas Bertalan és Valerij Kubászov sajtótájékoztatójáról, a magyar és a szovjet űrhajós feleség beszélgetéséről, valamint Kubászov családjáról (Farkas Bertalanéról nem). A címoldali felütés meghatározta az egész lapot, amiben a Magyar Hírlap csak statiszta lehetett.

A Magyar Országos Levéltárban nem találtunk más anyagot az ügy további fejleményeiről, ami azt sejteti, hogy a Magyar Hírlap túlbuzgó szerkesztőségének akcióját sikerként értékelték, de ezzel csupán a szovjet propagandának nyújtottak segítséget.