Dominkovits Péter Civitas Fidelissima díjas

2024.12.16.

Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a város nemzetközi hírnevének öregbítéséért, fejlődéséért tevékenykedő személyek és közösségek kiemelkedő munkáját ismeri el a díjjal.

A 2024. évi elismerést a magánszemélyek kategóriájában a soproni levéltár igazgatója kapta. A laudáció szerint „Dr. Dominkovits Péter előbb főlevéltárosként, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Soproni Levéltárának igazgatójaként sokat tett a város múltjának dokumentálásáért, a korábban alig, vagy csak részben kutatott várostörténeti események feldolgozásáért és megismertetéséért. A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára egyike Magyarország legrégebbi és leggazdagabb közlevéltárainak. Az ide látogató a papírlapra írt nagybetűs történelemmel találkozhat, így Mátyás király, Luther Márton vagy éppen gróf Széchenyi István kézjegyével. Így az a felelősségteljes feladat, amit Dr. Dominkovits Péter a soproni levéltár élén betölt, minden városlakó számára kiemelkedő jelentőségű, hiszen közösségünk múltjának írott emlékeit és forrásait gondozzák a vezetésével a munkatársai.”

Levéltárunk valamennyi munkatársa nevében szívből gratulálunk Dr. Dominkovits Péternek. További tervei megvalósításához töretlen alkotókedvet és jó erőt, egészséget kívánunk.

Utolsó frissítés:

2024.12.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges