A bécsi békét és korát boncolgatták a Levéltári Délutánokon

November 19-én, kedden újabb előadással folytatódott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Történelmi Társulat közös ismeretterjesztő programsorozata, a Levéltári Délutánok. A rendezvények célja, hogy mindenki számára személyes közelségbe kerüljön a múlt, és egyben felhívja az érdeklődők figyelmét a történész-levéltáros szakma különlegességére és sajátosságára. Az egyes délutánokhoz az alapot az MNL Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében található A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című állandó kiállítás adja, a Levéltári Délutánok programsorozaton a tárlaton megtekinthető írott történeti forrásokon keresztül mutatnak be egy-egy történelmi eseményt, időszakot.
 

Az irat jelentősége

Ezúttal Pálffy Géza történész (HUN-REN BTK TTI), a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője adott elő, a téma a bécsi béke volt. Az MTA doktora fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a programnak van egy alcíme is: „A 17. századi Habsburg–magyar kiegyezések kiindulópontja.” A kutató ezzel is jelezte, hogy nemcsak a bécsi békéről, hanem a 17. századi Habsburg–magyar viszonyról is beszélni fog. Felhívta a figyelmet, hogy a dokumentum része A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című állandó kiállításnak is, a hatodik vitrinben látható. Szavai szerint az irat a Magyar Nemzeti Levéltár kulcsfontosságú dokumentuma, amelyből korábban már fekete-fehér képeslap is készült. Ez az Archivum Regni egyik legkorábbi darabja, amely így levéltártörténeti szempontból is kuriózum. Rámutatott arra, hogy a békeszerződést minden fél megkapta, a levéltárban levő példány a magyar rendeké lehetett. Az 1606. június 23-án kelt dokumentum azért is különleges, mert több, legalább öt eredeti példánya volt. Ezek közül azonban több a bécsi levéltárak pusztulásánál elégett. A több oldalas irat elérhető magyar fordításban is.
 

Mit tartalmaz a bécsi béke?

A bécsi béke levéltárban levő példányának címoldala Mátyás főherceg titulatúrájával kezdődik, és az ő aláírása díszeleg rajta első helyen, rányomott nagypecsétjével együtt. Utána következnek az aláírók. A dokumentum kulcsforrás a kora újkori Habsburg–magyar viszonyban, amely egy több mint féléves tárgyalási periódust zárt le. A békét azok után kötötték meg, hogy a magyar rendek a „Bocskai-szabadságharc” vagy -felkelés (1604–1606) alatt két részre szakadtak Habsburg II. Rudolf császár és magyar király, illetve Bocskai István oldalán. A bécsi béke ezt a felkelést zárta le, pontosabban a két részre szakadt magyar rendek különleges kiegyezését rögzítette a dokumentum. A történész elődök ezért a 19. századtól joggal nevezték a bécsi békét első kiegyezésnek, amely a Habsburgok és magyarok, illetve a rendek és az uralkodó között született meg. Az aláírói az uralkodót képviselő Mátyás főherceg mellett osztrák és magyar nagyurak voltak, utóbbiak között néhányan Bocskait képviselték a tárgyalások alatt. Ők a magyar politikai elit különleges személyiségei voltak. A bécsi békét a császár augusztus 6-án Prágában, Bocskai augusztus 17-én Kassán ratifikálta, és szeptemberben megerősítették a magyar rendek is. Sőt, az alsó-ausztriai, a stájer, felső-ausztriai és a Cseh Korona országainak rendjei is garantálták, ami egyedülálló a Habsburg–magyar kapcsolatok történetében.

A béke 17 pontból áll, ezek közül Pálffy Géza több fontos pontot kiemelt, így a szabad vallásgyakorlást Magyarország területén – azzal a kitétellel, hogy a római katolikus egyház jogsérelme nélkül –, ami még így is egyedülálló a közép-európai Habsburg Monarchia történetében. A második pont az volt, hogy mielőbb békét kell kötni az oszmánokkal. Ez az 1606. novemberi zsitvatoroki békében meg is valósult. A bécsi béke értelmében ismét választhatott az országgyűlés nádort, a tisztséget ugyanis 1562 óta nem töltötték be. Rögzítették az iratban a Szent Korona hazahozatalát is, amelyet 1551 után előbb Bécsben, majd 1583-tól Prágában őriztek. Belefoglalták a békébe azt is, hogy a kamaraelnökök magyar világiak legyenek, illetve, hogy a jezsuitáknak ne lehessenek magyarországi birtokaik. Szintén követelések között szerepelt, hogy a legfontosabb magyarországi tisztségekre született magyarokat kell kinevezni. Az utolsó pontok pedig a háborúban károkat szenvedett nagyurak kárpótlásáról rendelkeztek. Végül külön passzusokban fogalmazták meg Bocskai István végkielégítését.
 

Bocskai mozgalma

Pálffy Géza beszélt Bocskai István mozgalmáról, amelyet az elmúlt bő fél évszázadban egyértelműen szabadságharcnak, függetlenségi küzdelemnek, esetleg vallásszabadságért folytatott harcnak tartottak. Ez a szemlélet az 1980-es években változott valamelyest, ekkor az eseményt egyes kutatók már Erdélyből induló országegyesítési kísérletek nyitányának neveztek. Ugyanakkor a szabadságharc narratívája továbbra is tartja magát, még az iskolai történelemtankönyvek egy részében is ez a meghatározás szerepel. A kutató a Bocskai-felkelést reálisabb elnevezésnek tartja. Szavai szerint van olyan is, aki magyar nemzeti felkelésről beszél, miközben nincs még nemzetállam, és nincsenek nemzetek sem. Továbbá olyan is volt, aki már polgárháborút említett Bocskai mozgalma kapcsán, Pálffy Géza ugyanakkor inkább sokféle sikert hozó felkelésként határozza meg az eseményt. A kutató röviden beszélt a hadi aspektusokról, valamint a mozgalom kiváltó okairól, arculatairól, mozzanatairól. Azt határozottan kiemelte, hogy a függetlenségért nem folyt harc, éppen ezért hiába volt sokszínű, többcélú Habsburg-ellenes mozgalom, túlzás összehasonlítani a Rákóczi-szabadságharccal vagy az 1848/49-es eseményekkel. Habsburg trónfosztásáról sem beszélhetünk ekkor. Kitért arra az új kutatási eredményre is, hogy a török szultántól kapott koronát Bocskai István fejére helyezték, aki a török függőséget ezzel 1605. november 11-én Rákosmezőn kénytelen volt elismerni. A friss oszmanisztikai kutatások szerint ráadásul a koronát Bocskai maga kérte a Portától. Az volt a vágya, hogy Szapolyai János török vazallus keleti magyar királyságát elevenítse fel.

A professzor részletesen bemutatta azt is, hogy kik alkották az egyes táborokat, kik voltak Bocskai támogatói, illetve beszélt a mozgalom négy legfőbb arculatának lezárásáról. S hangsúlyozta: annak ellenére, hogy Bocskai mozgalma nem volt szabadságharc, szinte minden szempontból sikeres volt. S hogy ki nyert a mozgalommal? Szavai szerint elsősorban a magyar rendek – különösen a protestánsok és a világi elit –; maga Erdély, ahol véget ért a sokéves polgárháború; továbbá Bocskai, aki korai halála miatt viszont nem sokáig élvezhette azt; végül a kiváltságokat nyert hajdúk és az Esztergomot visszaszerző oszmánok is. S nyert Mátyás főherceg is, aki esetében a bécsi béke megágyazott a magyar trón megszerzéséhez. S ki veszített? Elsősorban a prágai Habsburg-udvar, főként II. Rudolf; a magyar katolikus egyházi elit, valamint azok, akiket a háború pusztítása érintett.

Pálffy Géza előadásában beszélt arról is, hogy az 1606 közepi bécsi békét miként erősítette meg az 1608. évi országgyűlés – előadásában pontról pontra haladt. Az egyik legérdekesebb körülmény, hogy Bocskai István legfőbb tanácsadójából, Illésházy Istvánból a Habsburgok kormányozta Magyar Királyság, illetve az egyesült rendek nádora lett. Hazatért a Szent Korona is, a magyarok legfőbb kincsét Prágából először Bécsbe, majd 1608. november 18-án Pozsonyba vitték, majd másnap Mátyás főherceg fejére került. Az eseményeket összefoglalva úgy fogalmazott, hogy a bécsi békére építve az 1608 végi pozsonyi diétán a már újra kiegyezett rendek elérték azt, hogy a világi elit kormányzati szerepe markánsan megerősödjön. Felsorolt ugyanakkor több olyan célt, úgymond „vágyálmot” is, amely nem teljesült, illetve beszélt a hosszú 17. század újabb meghatározó kiegyezéseiről (1622, 1646/47, 1681, 1711/12), és azok körülményeiről, továbbá a mindenkori magyar elit tevékenységéről. Pálffy Géza a bécsi béke, az „első kompromisszum” jelentőségét abban látja: amellett, hogy a megegyezés a rendi politizálás sarokköve lett, ennek köszönhetően Magyarország különutat járhatott a Habsburg Monarchián belül, s az erős centralizáció ellenére a legnagyobb szabadsággal, belső szuverenitással rendelkezett. A történész az előadását követően készséggel válaszolt a közönség soraiból érkező kérdésekre is.
 

Évzáró előadás

A Levéltári Délutánok sorozat folytatódik, az idei utolsó alkalommal, december 10-én Kulcsár Krisztina, az MNL főlevéltárosa ad majd elő A Pragmatica Sanctio címmel.