A fővárosi Unikum Házba látogattak el a levéltárosok

2024.10.11.
Tárlatvezetésen jártak az Országos Levéltár Gazdasági Levéltári Osztály munkatársai a Zwack Unicum Nyrt. ferencvárosi üzemében, ahol a kollégák egy sor érdekes információt tudhattak meg a gyár történetéről, működéséről és az alkalmazott technológiákról.

Kóstolással egybekötött látogatást tettek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gazdasági Levéltári Osztály munkatársai a Zwack Unicum Nyrt. soroksári úti régi lepárlóüzemében és múzeumában, közismertebb nevén az Unicum Házban. A látogatás célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az élelmiszer- és szeszipari levéltári források értékére és sokféleségére, amelyek közül több éppen az osztály őrizetében található.
 

Tárlatvezetés kóstolással

A levéltáros munkatársak a kiállítóteremben megtartott tárlatvezetésen, majd ezt követően egy 20 perces dokumentumfilmen keresztül megismerkedhettek a Zwack család világhírűvé vált vállalkozásának történetével, lebilincselő tárgyi emlékeivel, többek között a híres gömbpalackkal, családi fotókkal, dokumentumokkal, az Unicum 1883-as védjegyoltalmi bejegyzésével, valamint a híres, humoros Unicum reklámplakátokkal és más rekvizítumokkal. A legendába hajló kezdet után a családi vállalkozás és az iparszerű gyártás 1840-ben történő beindítása Zwack József nevéhez fűződik, aki 1915-ig, 94 éves koráig maga irányította a vállalatot, amelynek eredményeként mind családja, mind beosztottjai egyszerűen csak úgy hívták, hogy „a Generális”.
 

Érdekes receptúrák

A régi lepárlóüzem múzeumként berendezett helyiségében a levéltárosok megismerhették az Unicum receptúrájának és gyártási eljárásának fő vonalait, többek között a több mint 40 féle (gyógy)növényi alapanyag érdekesebb elemeit (egyebek mellett kardamom és zellermag). Megtudhatták, hogy az alapanyagokat először alkoholban áztatják (kivonatolják), majd az így nyert folyadék egy részét lepárolják, így emelve ki olyan ízanyagokat, amelyeket enélkül más anyagok elnyomnának. A lepárolt és a csak kivonatolt folyadékok elegyét rövid ideig hordókban érlelik. Lefejtés után cukrot adnak hozzá, és újra – immár fél évig – tölgyfahordókban érlelik, majd egy utolsó hidegszűrést követően kerül az ital kereskedelmi forgalomba.
 

Hasznos tudás

A kóstolással egybekötött pincelátogatás során a munkatársak megtudhatták, hogy a gyár az egész pincerendszerben érleli a több mint száz tételből álló termékpaletta termékeit. E záró programelem során a legfinomabb nedűket, konkrétan a Zwack által gyártott négyféle Unicumot kóstolhatták meg a levéltáros vendégek még az utolsó hidegszűrés előtti állapotukban, amelynek így megtapasztalható volt a jóval teltebb, gazdagabb aromája.  A látogatás során megszerzett ismeretek érdemben gazdagították a kollégák szakmai munkájának ellátásához szükséges tudást.

 

Utolsó frissítés:

2024.10.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges