Óriási érdeklődés kísérte a Levéltár Szent István napi forgatagát

2024.08.23.
Csaknem 2800-an látogattak el a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájába kedden, az államalapító Szent István király tiszteletére rendezett ünnepen. Sokan szervezett épületsétákon vettek részt, mások egyénileg csodálták meg a látnivalókat.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen délelőtt tíz órakor nyíltak meg az Országos Levéltár kapui a nagyközönség előtt. A nyitásra érkező vendégek rögtön csatlakozhattak is a 10 órakor induló első magyar nyelvű szervezett épületsétához, ahol megismerkedhettek a levéltári palota és az intézmény történetével. Fontos kiemelni, hogy a séták vezetői e napon a Szent István szekkót hangsúlyosan mutatták be a látogatóknak.
Aki nem kívánt szervezett programhoz csatlakozni, egyénileg járhatta körbe az impozáns épületet. A nyíltnap alkalmából a szervezők a vezetett épületséták mellett két tárlattal is várták az érdeklődőket. A kiállítótérben mindenki ingyenesen tekinthette meg a népszerű, A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című állandó kiállítást, amely tizennégy dokumentumon keresztül mutatja be Magyarország történetének sorsfordító dokumentumait. Az ezeréves közös múltunk forrásai mellett az államalapítás alkalmából a levéltárban őrzött keresztény értékekre is igyekeztek hangsúlyt fektetni, a Bécsi kapu téri levéltári palota földszinti folyosóján az augusztus 19-én a II. Protestáns Sokadalomhoz kapcsolódóan megnyitott, ,,Egyedül az Írás” című egyházi tárlat is kiemelt figyelmet kapott.
A kamarakiállítás betekintést enged abba a szellemi gazdagságba, amellyel a református, evangélikus, baptista és metodista felekezetek ajándékozták meg nemzetünket és azokba a küzdelmekbe, amelyekben az ország története során részük volt. Az egyik fő attrakciója a Károli Gáspár (1529-1591) református lelkész és munkatársai által elkészített teljes református bibliafordítás volt (Jelzet: RMK I. 236, RMNY 652.). Az időszaki kiállítás, amelyet augusztus 19. és 20. között lehetett megtekinteni, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány együttműködésével jött létre. A kiállítás összeállításában sok levéltári munkatárs vett részt:  Banai Zsófia, Berta András, Tóth Anita Boglárka, Takács Ábel, Palcsó Anna (Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály), Ekler Péter (Levéltártudományi Szakkönyvtári Csoport), Kalmár János, Kovács Zsuzsanna, Puskás-Paulik Ágnes, Suslik Ádám (1945 előtti Kormányszervek Osztálya), Pintér Tamás (1945 utáni Kormányszervek Osztálya), Kovács Eleonóra (Tudományos Igazgatóság), Künstlerné Virág Éva, Schmidt Anikó, (Magánlevéltárak és Gyűjtemények Osztálya),  Lukács-Berkesi Anikó (Digitális Tartalomfejlesztési Osztály), Lökkös Mónika (Állományvédelmi Osztály).
 
A rendhagyó tárlat a továbbiakban virtuális kiállítás formájában megtekinthető a levéltár honlapján az alábbi képre kattintva:
A nyílt napra már a nyitástól kezdve rengetegen érkeztek, és a vendégek hálásak voltak, hogy körbejárhatták az épületet, és megnézhették a két kiállítást. Nagyon sokan érdeklődtek a gyönyörű épület, a levéltár működése, az adatbázisok és a virtuális kiállítások iránt, és többen tettek fel kérdéseket a családtörténet-kutatás kapcsán is. Kifejezetten népszerű volt a kiállítóteremben elhelyezett egyedi Szent Korona hologram, amelyet rengetegen tanulmányoztak. Egyesek ugyanakkor csalódottan vették tudomásul, hogy az Aranybulla egyetlen eredeti példánya sem maradt fent, így azt nem lehet megtekinteni. Volt olyan látogató is, aki a levéltárral kapcsolatos személyes élményeit mesélte el. Többök között azt, hogy gyermekkorában a közelben lakott, és 1956-ban napokig szomorúan nézte, hogy a belövés után ég a levéltári palota, és nem tudják azt eloltani.
Az érdeklődés egész nap folyamatos volt, így nem csoda, hogy a hőség ellenére a 18 órai zárásáig összesen csaknem 2800-an keresték fel a Bécsi kapu téri levéltári palotát, köztük kisgyermekes családok és idősebbek látogatók is. Az intézmény munkatársai és önkéntesei pedig örömmel és kitartóan fogadták a nagy érdeklődést, és érdekesebbnél érdekesebb épületbemutatókat tartottak az ünnep alkalmából.
 

fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)

 

Utolsó frissítés:

2024.08.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges