Testámentumi végzés – nagycsütörtök ürügyén
Amikor eleink haláluk közeledtét érezték, ezzel a formulával kezdték végakaratukat: „licet eger corpore, mente tamen per omnia sanus”, vagyis „bár testben erőtlenül, értelmemben azonban minden tekintetben egészségesen”. Végrendeletet tettek azok is, akik hosszabb útra keltek, mint például a 42 éves Széchenyi István 1833-ban, mikor Angliába indult barátjával, Wesselényi Miklóssal. Hozzátehetjük, hogy ezek a végrendeletek a bennük elősorolt személyek vagy intézmények, tárgyi javak és szándékok miatt gyakran a művelődés-, vallás- és művészettörténetnek leggazdagabb forrásai.
A mai nap kapcsán Dombói (Dombóy) Dávid 1504-ben tett végrendeletét mutatjuk be. A Dombóy család a középkorban Tolna, Baranya és Somogy vármegyékben volt birtokos, a családtagok e vármegyék tisztségeit viselték. Dombóy Miklós 1462-ben a horvát-dalmát báni, Dombóy Pál 1464-ben a főlovászmesteri tisztséget viselte. Dombóy Dávid kaposvári kapitány volt 1495-ben. A család férfiágon Dombóy (Dombay) Jánossal kihalt, akit 1526-ban neveztek ki Tolna vármegye főispánjává.
Dombói Dávid testamentumában birtokairól és ingóságairól rendelkezett. A dokumentumból részletesen megismerhetjük egy középkori magyar középbirtokos köznemes tárgyi kultúráját, vagyonának szerkezetét és társadalmi kapcsolati hálóját. Dombói Dávid apja, Miklós (1442–1477) Újlaki Miklós familiárisaként macsói és szlavón vicebáni tisztséget viselt, Baranya, Kőrös és Somogy vármegyék alispánja, majd 1461-ben Újlaki nándorfehérvári kapitánya volt. Fia, Dávid Somogy és Verőce vármegyei, továbbá Dráva-vidéki birtokos, aki 1497-ben Újlaki Lőrinc kaposújvári várnagyaként tűnt fel. 1501-ben halálhírét keltették, de ennek ellentmond az itt bemutatott 1504-ben kelt végrendelete.
A végrendelet szövegéből kiderül, hogy nem nősült meg, és gyermekek sem maradtak utána, talán ez is indokolja a lelki üdvösségért való aggodalmát – világképére, hitére és nézeteire fényt vetnek rendelkezései a halálra való előkészületei kapcsán. Javait egyfelől férfirokonaira és familiárisaira, másfelől egyházi intézményekre hagyta. Birtokai többségükben Kőrös vármegyeiek voltak, de néhány Varasd, Verőce és Zágráb vármegyében feküdt. A két említett kolostor Somogy vármegyében található.
A testamentum a köznemesek szokásos végrendelet-szerkezetét mutatja. A dokumentumot külön érdekessé teszi a rajta látható egyetlen épségben maradt ún. papírfelzetes pecsét, ami talán a végrendelkezőé volt, és egy antik gemma felhasználásával készült. A másik három pecsét viasza idővel lepergett, ezek feltehetően a tanúk pecsétjei lehettek.
A végrendelet különlegességét a benne részletesen felsorolt ingóságok, különösen is ezek magyar nyelvű megnevezései jelentik. Tárgyai közül kiemelkedő a szultánnak tulajdonított kínai porcelán, ami hadizsákmányként juthatott a birtokába.
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolható a végrendeletben szereplő nagyobb méretű rézmedence, amely a nagycsütörtöki lábmosás szertartásához használható. „Item habeo pelves duas cupreas, quarum minorem lego fratribus meis, maiorem vero ecclesie Sancti Nicolai in Progowcz fundate ad cenam Domini nostri Jesu Christi.” („Azután van két rézmedencém, közülük a kisebbiket az atyafiaimnak hagyom, a nagyobbat pedig a Progovcon alapított Szent Miklós templomnak Jézus Krisztus urunk vacsorájára.) A lábmosás eredetéről János evangéliumában olvashatunk.
Jézus annak tudatában, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy Istentől jött, és Istenhez tér vissza: felkelt az asztaltól, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát, aztán vizet öntött egy mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és megtörölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Mikor Simon Péterhez ért, az így szólt hozzá:
– Uram, te mosod meg az én lábamat?
Jézus így válaszolt neki:
– Amit én teszek, most még nem érted, de később majd meg fogod érteni.
– Nem, az én lábamat nem mosod meg soha! –mondta neki Péter.
– Ha nem moslak meg – feleli Jézus –, akkor semmi közöd sincs hozzám.
– Uram – mondta Péter –, akkor ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!
– Aki megfürdött – válaszolja neki Jézus –, annak nincs szüksége másra, csak arra, hogy a lábát mossa meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.
Tudta ugyanis, ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.”
(Simon Tamás László fordítása)
A liturgia ezt az eseményt jeleníti meg az utolsó vacsora miséjében – ahogy a görög szertartásúak nevezik: a titkos vacsora szentliturgiájában, amikor a szertartást vezető pap leveti a kazulát (liturgikus ruhájának legfelsőbb rétegét), kendőt köt a derekára és tizenkét kijelölt személy – ma már nem csak férfiak lehetnek – lábát megmossa.
Dombói javai közül a lelke üdvösségéért – középkori szokás szerint ún. lélekváltságra – díszes ruhaneműket hagyott templomi célokra: oltárterítőnek és papi palástnak, aranykelyhét liturgikus célra szánta, egyik birtokán nevelt lábasjószágot pedig arra a célra, hogy lelke üdvéért miséket szolgáltassanak.
Dombói Dávid végrendelete, 1504
Az Úr nevében! Ámen! Az ő születésének ezerötszáznegyedik esztendejében én, Dombói Dávid, bár testben erőtlenül, értelmemben azonban minden tekintetben egészségesen az Istentől nekem juttatott és ajándékozott vagyontárgyaimról és jószágaimról ilyen módon nyilvánítom utolsó és végső akaratomat.
Egyszersmind először és legfőképpen kevéske vagyontárgyaimból a felséges Újlaki Lőrinc herceg úrnak, az én kegyelmes uramnak tudniillik, aki engem neveltetett, hagyok két népnyelven kínainak nevezett dolgot – az egyik egy csésze, a másik pohár –, ezek a szultánéi voltak, az én uram maga azonban jól tudja, mifélék is.
Azután van egy aranyas bársony köpenyem, ebből csináltassanak egy oltárterítőt a Gorbonokon alapított Szent István első vértanú kolostorának főoltárára.
Azután van egy aranyas dolmányom, abból csináltassanak egy papi díszruhát ugyanannak a kolostornak.
Azután van két kupának mondott, ezüstből készült és aranyozott kelyhem, amelyek sávosak és mindegyiknek van fedele, ezeket a két, Zsakanyán alapított templomra hagyom, értsd: a Szent Györgyre és a Szent Szűz Máriára, melyeknek atyám a fenntartója volt.
Azután van egy jó szablyám ezüst nélkül, egy nagy bottal és egy pajzzsal, ezeket a Bellosovci Kerhen Mihály uramnak hagyom.
Azután egy ládikában van száztizenhat forintom aranyban, száz pedig vert pénzben, azután van hetven forintom a költségekre, négy arany gyűrűm.
Azután van három nyestbőrrel bélelt subám, az egyik csemeletből , a másik talján szövetből, a harmadik pedig selejtből.
Azután van három poharam, amiket én csináltattam, és mindegyiknek van fedele, és van egy egyszerű aranyozott, kupának mondott kelyhem.
Azután van két kicsi kupának mondott kelyhem, és mindegyiknek van fedele.
Azután van egy tőröm ezüst tokkal.
Azután van két szakállam, amiket a ló nyakába szokás kötni, az egyik fehér, a másik fekete.
Azután van egy ezüst sarkantyúm, [...] népnyelven sátor, kettő.
Azután van kilenc ezüst sarkantyúm.
Azután van egy serlegnek mondott poharam.
Ezek közül a sarkantyúk és a pohár jogtalanul voltak nálam, nem tudom, kiéi lehetnek, mivel azonban én Fóris Jánostól vettem magamhoz őket, nekem úgy tűnik, [...] az övéi lehetnek, ezért tehát hat kanalat és azt az ezüst poharat tíz forinttal együtt adják a fentebb mondott Fóris Jánosnak.
Azután van négy igás lovam, ezek közül egyet vezessenek a ravatalom előtt, azután van egy vasalt kocsim vörös vászon tetővel.
Azután van négy jó felettébb jó minőségű ingem, ezek közül egyet húzzanak a (holt)testemre oly módon, hogy a gallért tegyék le róla.
Azután van egy nyestbőrrel bélelt zekém csizmákkal.
Azután van egy olvasóm jóféle kövekből.
Azután van egy vörös jáspis kövem.
Azután vannak vasfazekaim.
Azután van három török csizmám.
Azután van tizenöt óncsészém, a tizenhatodik Dombón van.
Azután van tizenkettő óntányérom, öt szőnyegem, két paplanom és további házi holmiim.
Azután az összes fentebb mondott dolgokat, különösen is azokat, melyeket nem hagytam senkinek, adják el és váltsák pénzre.
Azután van két szolgagyerekem, akik hosszú ideje voltak velem és gondoztak, tudniillik Dobos Benedek és Zebenye István, Benedeknek adjanak tíz forintot, Istvánnak pedig négy forintot.
Azután Zádor Jankónak adjanak hat forintot, Márton legénynek három forintot.
Azután az olasznál négy forinttal, az Orlas nevű legénynél három forinttal takarják be a kölcsönt.
Azután a Gywannál elzálogosított utolsókenet-tartót váltsák ki és adják oda Keresztúri Imrének, mert az az övé.
Azután Adriánfalván van két hordó borom, ezek közül egyet az adriánfalvi plébánosnak, a másikat a dombói plébánosnak kell adják, hogy miséket mutassanak be.
Azután Adriánfalván van gabonám, amit osszanak két egyenlő részre, egyik felét adják a Hedrehelyen élő szerzeteseknek, a másik felét a Toldon lévő remetéknek, és kérjék őket Krisztus szerelmére, hogy más kolostorokban élő szerzetestestvérekkel is tudassák ezt, és lelkemért mondjanak miséket, mihelyt csak lehetséges.
Azután a Dombón lévő barmaimat adják a Szent Miklós-templomnak.
Azután az Adriánfalván lévő barmaimat adják el, és elsőre az árukból elégítsék ki a béreseket, a maradékot pedig költsék a lelkemre.
Azután a Gorbonokon lévő barmaimat és lábas jószágaimat adják el és költsék a lelkemre.
Azután van két rézmedencém, közülük a kisebbiket az atyafiaimnak hagyom, a nagyobbat pedig a Progovcon alapított Szent Miklós templomnak Jézus Krisztus urunk vacsorájára.
Azután egy Cawnik nevű, Podravján lakó jobbágynak hagyok négy forintot, egy másiknak, tudniillik a Magyarországon lakó Chendi Gergelynek öt forintot.
Azután az összes jogbiztosítékaim és okleveles bizonyítékaim Simon familiárisomnál vannak, ezeket ő ki kell adja a végrendeleti végrehajtóknak, azok aztán ezeket át kell adják kinek kinek azon joga szerint, amit kapni fog, ott és azoknak, akiket csak illet, úgy tudniillik, hogy azokat, amik Baletincre és a Garbanak belterületén lévő utcára vonatkoznak, Kerhen Mihály és Péter, továbbá Progovci Balázs uraimnak adják oda, és így [járjanak el] az összes többivel kapcsolatban is.
Azután a Dráva mocsárvidékén lévő Mindenszentek templomnak hagyok tíz forintot.
Azután van egy hernác takaróm.
Azután [van] népnyelven hajtakaróm három.
Azután van egy fejdíszem, aminek aranyas főkötő a népnyelvű neve.
Azután egy utcát, tudniillik birtokrészt, ami Gorbonok belterületén van, a boletinci birtokkal együtt Kerhen Mihály és Péter, valamint Progovci Balázs uraméknak hagyom, mert ezek örökletes jogon őket illetik, olyan módon azonban, hogy a Progovcon alapított Szent Miklós hitvalló-templomnak fizessenek ki száz forintot, hogy azokból a forintokból a mondott templomnak valami örökrészt – úgy mint szőlőt, szántóföldeket, réteket és hasonlókat – vásároljanak, ennek fejében ott mutassanak be a lelkemért örökmisét; hozzáteszem azt is, hogy azok hárman, akiket ráadásul azok az ingatlanok egyenlő részben illetnek meg, ne pereskedjenek azok okán, az oklevelek és a jogi eszközök azonban Simon familiárisomnál vannak, ő mindhármuk kezébe kell kiadja azokat az okleveleket.
Azután egy csemelet subát hagyok Gomylchich Miklós familiárisomra.
Azután egy másik, posztó subát Rador familiárisomra hagyok.
Azután a harmadik, kapucni nélküli subámat Simon familiárisomnak hagyom.
Azután Zlawkowich György familiárisomnak hagyok tizenhat forintot.
Azután Mocsilói Palkónak, aki újonnan érkezett hozzám, adjanak tizenkét forintot, örömmel hagytam volna többet a familiárisaimnak, de nincs miből.
Azután a Szentivánra és Szentbertalanra vonatkozó okleveleket az ugyanonnét való vitézlő Dávidnak kell kiadniuk.
Azután a felséges urat, Újlaki Lőrinc herceget, tudniillik kegyelmes uramat védnökül rendelem, kérvén ő felséges és irántam kegyelmes uraságát, hogy urasága az általam neki teljesített szolgálatok fejében méltóztassék óvni és védelmezni úgy a végrendeletet, [mindazon dolgokat,] amiket abban valakinek hagytam, mint a végrendeleti végrehajtókat is, meg a jószágokat, amiket rokonaimnak és amiket más helyeknek rendeltem vagy hagytam, amiképpen életem során is bizodalommal voltam ő urasága iránt, ugyanúgy halálom és távozásom után is uraságában bízom.
Azután végrendeleti végrehajtókul hagyom a vitézlő urakat, Bathyány Boldizsárt és Belosovci Kerhen Mihályt és familiárisaimat, értsd: Gomylchich Miklóst és Mocsilói Pankót, hogy ők a hagyatékot annak rendje szerint adják, akinek tetszik [...], a hagyott dolgokat pedig az ő [...] szerint lelkemért kell kifizessék iparkodásuk és becsületük szerint.
Mindezeket saját kezűleg leírta Progovci Domonkos.
A latin nyelvű végrendeletet közölte: A Balassa család levéltára, 1193–1526. Fekete Nagy Antal kézirata alapján sajtó alá rendezte és szerkesztette Borsa Iván (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 18.). Budapest, 1990, 170–172. oldal, 471. sz.
Ezekkel a gondolatokkal kívánunk boldog húsvéti ünnepet olvasóinknak!
2020. nagycsütörtök
Ajánlott irodalom és segédkönyvek:
A magyarországi középkori latinság szótára. Lexicon latinitatis medii aevi Hungariae. I–VI. Budapest, 1987–2017.
Bartal Antal: A magyarországi latinság szótára. Glossarium Mediae et Infimae Latinitatis Regni Hungariae. Budapest, 1901.
A magyar szavak megfejtéséhez segédeszközök: Szamota István (gyűjt.) – Zolnai Gyula (szerk.): Magyar oklevélszótár. Régi oklevelekben és egyéb iratokban előforduló magyar szók gyűjteménye. Budapest, 1902–1906 (Hasonmás kiadása: Budapest, 1984)
Benkő Loránd (szerk.): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I–III. Budapest, 1967–1976 (hozzá a IV. kötetben mutató: S. Hámori Antónia – Zaicz Gábor (szerk.): Mutató. Budapest, 1984)
A középkori helynevek azonosításához segítséget nyújt:
Csánki Dezső: Körösmegye a XV-ik században. Értekezések a történeti tudományok köréből. Budapest, 1893.
Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest, 1890.
Új hozzászólás