Tiszteletadás Napja Balmazújvároson

2018.04.16.
2017. november 3-án egy nagyszabású ünnepségsorozat keretében mutatták be Balmazújvároson azt a digitális oktatási segédeszközt, amely a város első világháborús veszteséglistáját foglalja magában. Két okból is egyedülálló anyagról van szó: egyrészt azért, mert ilyen oktatási segédeszközzel ma Magyarországon egyedül Balmazújváros rendelkezik, másrészt azért, mert megalkotói között középiskolás diákok is szerepelnek.

A Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai közösségi munka keretében és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár irányításával végeztek adatfeltárást. Ennek során igyekeztek felkutatni mindazon balmazújvárosi személyeket, akik katonai szolgálatot láttak el a Nagy Háború harcterein. A helyi forrásanyag mellett felhasználták a levéltárakban fellelhető iratokat is, így az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának különböző gyűjteményeit is. A kutatómunka eredményét adatbázisban tették közzé, illetve elkészítették az említett oktatási segédeszközt is, mely lehetővé teszi a korszak megismerését, kutatását a helyi oktatási intézményekben.

A program bemutatásának helyet adó Veres Péter Kulturális Központban szép számban jelentek meg az érdeklődő felnőttek és diákok egyaránt. Először dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, dr. Ruszin Romulusz dandártábornok köszöntötték a hallgatóságot, beszédükben pedig hangsúlyozták a kegyeleti kultúra fontosságát.

Ezután négy diák: Baksa Viktória, Guti János, Nucz Balázs, Török Luca és a kutatócsoport vezetői: Csákvári Sándor, Martinkovics Katalin foglalta össze a program folyamatát és eredményeit. A konferencia zárásaként került sor a digitális kiadvány közgyűjteményekbe fogadására Szendiné dr. Orvos Erzsébet az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának igazgatója és Molnárné Nemes Margit a balmazújvárosi Lengyel Menyhért Városi Könyvtár vezetője által.

 

 

A konferenciát követően és dr. Tiba István országgyűlési képviselő és miniszteri biztos köszöntője után került sor a balmazújvárosi I. világháborús emlékmű megkoszorúzására.

 

 

Az ünnepség a református templomban folytatódott, ahol a Debreceni Helyőrség Zenekara színvonalas hangversenyt adott, majd igehirdetésre került sor dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke által. Szabadi Árpád esperes zárszavában a Reformáció 500. évfordulója kapcsán az összefogás szükségességét hangoztatta.

 

 

Balmazújváros önkormányzata, oktatási intézményei és egyházai számára nem volt kérdés, hogy milyen fontos a katonaelődök emlékének ápolása. Ennek kézzelfogható bizonyítéka a bemutatott adatbázis és oktató csomag, amelyek az interneten, a dandár könyvtárának honlapján (http://bocskaikonyvtar.hu) mindenki számára elérhető:

Balmazújvárosi ifjúsági veszteségkutató program

 

Szendiné dr. Orvos Erzsébet

 

A rendezvényről bővebben ITT olvashatnak.

 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.05.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges