Legyél krónikás! „E”-emlék – Díjátadó ünnepség a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárában

2024.07.10.
2024. július 9-én került sor az MNL Zala Vármegyei Levéltárában az MNL és a Nemzeti Művelődési Intézet által meghirdetett „Legyél krónikás! E-emlék” című projekt ünnepélyes díjátadójára, mely rendezvény a 2023-ban meghirdetett Petőfi Kulturális Program részét képezte. A programban részt vevők feladata a lakóhelyüket érintő rövid, múltbeli történet(ek) megírása volt, amelyet elektronikus formában kellett elvégezni és a levéltárba beküldeni.

A pályázaton részt vevők közül hárman részesültek elismerésben: Stoll Ildikó: Három év híján 100 – Nagykanizsa kulturális életének szimbóluma és központja; Nyakas József: Örzsehegyi emlékek és Farkas Tibor: Rédicsi történetek című munkája. Az ünnepségen dr. Káli Csaba, a levéltár igazgatója köszöntötte a díjazottakat és családtagjaikat, valamint az NMI vármegyei igazgatóját, Farkas Ildikót és munkatársát, Éder Szabinát. Az intézmény vezetője ezután röviden bemutatta a levéltárat, majd az elismerések és ajándékok átadása, valamint a díjazottak laudálása és vendégül látása után, dr. Kulcsár Bálint főlevéltáros vezetésével egy „raktártúrán” vehettek részt a vendégek.

Utolsó frissítés:

2024.07.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges