Jelenlegi hely
Könyvbemutató Zalaegerszegen: Utóvédként a Donnál IV. kötet
Az „Utóvédként a Donnál” című forrásgyűjtemény 2014-ben közzétett I–II. és 2017-ben kiadott III. kötetének folytatásaként megjelent, 402 oldalas IV. kötet az előző háromból terjedelmi okokból kimaradt, valamint újabban összegyűjtött dokumentumokat tartalmazza. A korabeli hadiokmányokat, a harctéren vezetett magánnaplókat, a haza írt leveleket és tábori levelezőlapokat, a túlélők visszaemlékezéseit, valamint az egykorú hadi- és sajtótudósításokat életrajzi és pontosító, magyarázó lábjegyzetek egészítik ki. A 9. könnyű hadosztály 1942–1943. évi történetét összefoglaló bevezetővel kezdődő dokumentumkötet a felhasznált levéltári források, kéziratos személyi hagyatékok és szakirodalom rövidítésjegyzékével, továbbá a képek jegyzékével és névmutatóval zárul. A kiadvány képmelléklete (XXIV képtábla, 48 fotóval) a nagykanizsai seregtest történetét dokumentáló, újabban előkerült harctéri amatőr fényképekből közöl válogatást.
A Kiss Gábor főkönyvtáros által moderált könyvbemutatón a kiadás egyik fő támogatója, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere mondott köszöntőt, majd Illésfalvi Péter hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa, a könyv szakmai lektora ismertette a kötet tartalmát, kiemelve annak újdonságértékét és néhány érdekes dokumentumát. Végül a szerző, Molnár András beszélt a kiadvány képmellékleteiről, és személyesen is megköszönte az egykori zalai honvédtisztek jelenlévő leszármazottainak, hogy rendelkezésére bocsátották a kötet alapjául szolgáló második világháborús családi relikviáikat.
Az Egerszegi Hírek tudósítása a könyvbemutatóról: Könyvbemutató – Újabb dokumentumok a 9. honvéd hadosztály történetéhez
A Zalai Hírlap tudósítása a könyvbemutatóról: Kicselezték a tábori cenzúrát, új részletekkel gazdagodott a zalai hadtörténet
A ZalaMédia tudósítása a könyvbemutatóról: Utóvédként a Donnál – megjelent a könyvsorozat negyedik része
A Zalai Hírlap fotógalériája: Bemutatták az Utóvédként a Donnál könyvsorozat negyedik kötetét
Fotógaléria Zalaegerszeg város honlapján: Utóvédként a Donnál IV. – könyvbemutató

Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges