Dobronhegyi csoport látogatása a Petőfi Kulturális Program keretében
A programsorozat „Kutasd a múltad 2025” elnevezésű elemeként dr. Kulcsár Bálint főlevéltáros tartott előadást és foglalkozást, amelynek során bemutatta az intézményben folyó munkát, a levéltár feladatait. A Csarmaszné Németh Szilvia dobronhegyi közművelődési szakember vezetésével érkező látogatók megismerkedhettek a család- és helytörténeti kutatások alapvető forrástípusaival és lehetőségeivel, valamint hallhattak az elektronikus kutatásról is.
A résztvevők érdeklődéssel tanulmányozták a településük anyakönyvi eseményeit tartalmazó felekezeti és állami anyakönyvi másodpéldányokat, valamint a községre vonatkozó reformkori adóösszeírásokat.
A foglalkozás végén az intézmény épületegyüttesét bemutató levéltári séta során a látogatócsoport megtekinthette a kutatótermet, valamint az 1848 előtti iratanyagokat is őrző raktárat, ahol újabb érdekes dokumentumokkal – például címeres nemeslevél, vármegyei közgyűlési mutató – ismerkedhettek meg.
Az eseményen részt vett Dervalics Renáta térségi asszisztens, a társrendező Nemzeti Művelődési Intézet Zala Vármegyei Igazgatósága képviseletében.
Új hozzászólás