Veszprém vármegye kincsestára 40. – Adalékok a jutasi katonai repülőtér 1944. július 8-i bombázásának történetéhez

A július 8-i támadás viszont már egy megtervezett akció része volt, amelyet az 1943-ban Dél-Olaszországba telepített amerikai 15. légi hadsereg (15. AFF) kötelékéhez tartozó 304. bombázóosztály (Wing) 456. és 459. bombázócsoportja (Bomber Group) hajtott végre.

Az amerikai 15. légi hadsereg egyik alakulata bevetés előtti eligazításon az olaszországi Foggiaban, 1944-ben. Forrás: Fotepan / National Archives

Az amerikai 15. légi hadsereg fő feladata, Olaszországba telepítésének célja a Közép- és Délkelet-Európában található repülőgépgyárak bombázása, valamint a német hadsereg üzemanyag-ellátásának megakadályozása volt. Mindemellett repülőterek és gyárak is a célpontok közé kerültek. Július 8-án a 304. Wing négy kötelékének elsődleges célpontja a münchendorfi repülőtér volt. A bevetési parancs a támadás időpontjaként 10 óra 44 percet jelölte meg, másodlagos célpontokként pedig a győri, veszprémi, zágrábi vagy kuriloveci repülőteret.

Az elsődleges célpont, a münchendorfi reptér bombázása során az amerikai bombázócsoportok közül a 456. és a 459. nem szórta le terhét a Bécs mellett található repülőtér felett, hanem elindult Veszprém felé, s körülbelül negyed tizenkettőkor a jutasi repülőtér légterébe ért. Néhány perc alatt több, mint 7000 repeszbombát dobtak le, amelyek nagy része a repülőtéren, kisebb része (kb. 100-120 bomba) Kádárta térségében csapódott be és okozott súlyos emberveszteségeket.[2]

A magyar királyi Honvéd Légierő Junkers Ju 86 típusú repülőgépe a hangárnál a jutasi repülőtéren 1938-ban. Forrás: Fortepan / Horváth József

Heppes Aladár, a veszprémi repülőtérre telepített magyar 101. vadászosztály (a legendás Pumák) parancsnoka a következőképpen emlékezett vissza a támadásra:

„Július 8-án, a szokásos készültségi fokok elrendelése után, a Honi Légvédelmi parancsnokság valamivel 10 óra után az l. század bevetését rendelte el azzal, hogy az Olaszországból Kelet-Ausztria irányába északfelé haladó nagyobb amerikai bombázó és vadászköteléket tartsa szemmel, esetleges kelet felé fordulásnál azokat támadja meg. 11 óra körül az ezred harcálláspontja előtt tartózkodtam Podhradszky ezredes reptér parancsnokkal és hallgattuk a tájékoztatást, mely szerint az amerikai kötelékek észak felé nyomultak előre; kelet-németországi reptereket bombáztak, majd délre fordulva Ausztria felett hazatérőben vannak. A Honi Légvédelmi Parancsnokság a légiriadót feloldotta, s az 1. századnak leszállást rendelt el. (Valójában a repteret bombázó egység nem dobta bombáit a német célokra, visszatérőben Bécs környékén kivált a kötelékből és Veszprémet, a Honi figyelő és jelentőszolgálat észrevétele nélkül közelítette meg.) Körülbelül ezzel egyidőben méhrajszerű zümmögés ütötte meg fülemet, melyet rövidesen nagyobb repülőkötelék hangjával azonosítottam, és így kiadtam a „Riadó, repülőtér-kiürítés” parancsot. Röpködtek a kiegészítő parancsok: összes gépkocsi ki a repülőtérről, emberek óvóárkokba stb. miközben már egy nagyobb bombázókötelék alakja bontakozott ki északnyugat felől a repülőtér irányába tartva. Mikor a repülőgépek alakzatát ki lehetett venni, nem volt többé kétség: két egymás mögötti oszlopban jöttek, kb. 30–30 gép csoportonként. Pár perc múlva a repülőtér közelében voltak, és megindult a bombák sivítása. Mást nem tehetvén, belevágtam magam a korábban említett, a híradókocsi elsüllyesztésére elkezdett jelölőárokba, fülemet befogtam, kinyitottam a számat, s máris óriási dübörgés, robbanások, füst, por és bűzösség töltötte be a levegőt. Már kezdtem örülni, hogy életben maradtam, amikor a második csoport bombái süvöltöttek ugyanazokra a célpontokra. (…) Alig csitultak el a robbanások hangjai, amikor azt segítségkérések, jajgatások váltották fel. Az osztályparancsnokság harcálláspontjának ablakain keresztül tüzet lehetett látni bent. Páran felugrunk, berohanunk, csak papírok égnek, de az írnok, aki végig a hangszórónál maradt, véresen fekszik a padlón. Az ügyeletes tiszt, Kovács Sándor hadnagy nincs sehol. Utolsó pillanatban kiugrott az ablakon egy óvólyukba, ott esett a fejére egy bomba. (…) ebben a szituációban adom ki a parancsokat a környékbeli (Jutas, Veszprém, Fűzfő) kórházak riadóztatására, a gépkocsik visszatérésére. (…) Mind több gépkocsi tér vissza, hol gumikeréken, hol tárcsán és rövidesen egymás után indulnak el a gépkocsik a sebesültekkel Veszprém felé, közöttük az írnokom is elsősegély után. (Ő Fűzfőn kötött ki és felgyógyult.)

A Dunai Repülőgépgyárat és a gyári repülőteret bombázó B-24 Liberátorok a Csepel-sziget felett, 1944-ben. Forrás: Fortepan / National Archives

Lassan kialakult a kép. Az 1. század gépei egyenként leszállva elkerülik a reptér bombatölcséreit. Biztosító amerikai vadászokkal kerültek érintkezésbe, ketten sebesültek, de mindenki visszatért. A minket támadó bombázóalakulatokról ők sem kaptak helyzetjelentés. — Csodálatos kevés az anyagi kár, repgépekben, gépkocsikban repeszdarabok, felületes sérülések, de semmi, ami ki nem javítható egy kis jóakarattal. Persze minden gépet alaposan át kell vizsgálni rejtett sérülések lehetősége miatt, de a kép biztató. A reptér parancsnokság állandó épületeiben is csak felületes károk vannak. Üzemanyag és lőszerraktárak sértetlenek. Az emlékezetem szerint 28–30 halottból 13 az osztálytól volt, a többi a reptérparancsnokság személyzetéből, főleg annak munkásrészlegéből került ki, akik az erdő keleti szélén dolgoztak és nem hallották a riadót. Sebesülés 200 körül volt. Többen elsősegély után visszatértek beosztásukba. A repülőtér tölcséreit a repülőtér-parancsnokság órákon belül betöltötte. A repgépek javítása éjjel-nappal folyt és másnap reggel “apait-anyait beleadva” 40 gépet, legmagasabb bevetésre kész géplétszámunkat jelentettük a Honi Légvédelmi Parancsnokságnak.”[3]

A m. kir. vezérkar jelentése a július 8-i bombázásról anyagi károk tekintetében hasonló mértékű, ám jóval több halálos áldozatot említ: „A földi kiszolgálószemélyzet és a repülőakadémia állományából 62 halott, közöttük 4 tiszt. 64 súlyos és 63 könnyű sebesült. Anyagi kár, miután a gépek a levegőben voltak, csekély. Kádárta községet kb. 100–120 db bomba érte, itt is több halott és sebesült van. Saját és szövetséges vadászok 8 ellenséges gépet lelőttek.”[4]

HU-MNL-VeML-V.173.b. – részlet a 3833/1944. sz. ügyiratból

A vezérkar jelentésében szereplő hatvankét haláleset közül 1944-ben mindössze negyvenkettőt jegyeztek be a veszprémi, hármat a gyulafirátóti és egyet a balatonkenesei halotti anyakönyvekbe. [5]

A gyulafirátóti halotti anyakönyvbe bejegyzettek közül Kádártán, a 19. számú házban (utcanevet nem jelöltek meg, akkor feltehetően még nem volt) lelte halálát a bombázáskor két asszony, az 51 éves Kenessey Gáborné szül. Zsapka Mária és a 21 éves Nagy Lajosné szül. Tancsics Teréz.[6] Schmid János, 66 éves gyulafirátóti napszámos a jutasi repülőtéren dolgozott július 8-án. Súlyos sérüléssel szállították a veszprémi kórházba, ahol nem tudtak segíteni rajta. Hozzátartozói hazaszállították, két nappal később otthonában hunyt el.[7]

Magasi Ferenc őrvezetőt a bombázást követően a balatonkenesei OTI kórházba vitték, de életét nem tudták megmenteni. Másnap, július 9-én délelőtt belehalt sérülésébe.[8] (A kórházba szállított sebesültek közül – Schmid Jánoshoz és Magasi Ferenchez hasonlóan – a következő napokban többen is meghaltak.)

Veszprém város 1944. évi halotti anyakönyvébe az alábbi, a július 8-i bombatámadás következtében elhunyt személyeket jegyezték be (az anyakönyvi bejegyzés sorszáma, elhunyt neve, életkora, foglalkozása, lakcíme):[9]

Amint az a fenti felsorolásból is kiderül, az 1944. július 8-i bombatámadás halálos áldozatainak jelentősebb része a honvédség állományához tartozott, a polgári áldozatok legtöbbjét pedig a repülőtér építési munkáinál alkalmazták. Az utóbbiak közé tartozhatott az 1888-ban született veszprémi kazánkovács, Reichenauer Antal is, de valószínűbb, hogy ő a vak, hadirokkant fia nevére kiállított engedély alapján működő kantinban tartózkodott vagy dolgozott. Az ő halálesetét egyébként csak 1946-ban anyakönyvezték. A polgári áldozatok közül ketten, Wellner Mihály erdész felesége és lánya, Erzsébet jutas-újpusztai otthonukban lelték halálukat.[10]

HU-MNL-VeML-V.173.h.1.t. – részlet Reichenauer Antalné hadigondozási alapiratából

A tragédia után a főispán utasítására azonnal táviratoztak a Gyöngyösön tartózkodó Hornyák Miklós polgármesternek, sürgetve hazatérését. A légitámadás hősi halottait július 10-én délután 5 órakor temették el a felsővárosi temetőben.[11] A református temetési szertartást a Kassai Repülőakadémia Veszprémbe helyezett évfolyamához beosztott Körmendi Lajos tábori lelkész vezette le, a római katolikus szertartást Mindszenthy József veszprémi püspök celebrálta.[12]

HU-MNL-VeML-V.173.b. – részlet a 3833/1944. sz. ügyiratból

Levéltári források:

HU-MNL-VeML-XXIII.781.b. - Gyulafirátóti Községi Tanács (1969-től Községi Közös Tanács) iratai. Iratok. Hadigondozási iratok. Schmid Jánosné hadigondozási alapirata.

HU-MNL-VeML-V.173.h. 1.t. - Veszprém város polgármesterének iratai. Hadigondozási iratok. Reichenauer Antalné hadigondozási alapirata

HU-MNL-VeML-V.173.b. - 3833/1944. Veszprém város polgármesterének iratai. Általános iratok. Repülőteret ért légitámadás miatt Hornyák Miklós polgármesternek Gyöngyösre távirat.

Felhasznált irodalom:

ADT   Kézikönyvtár: Magyarok a II. világháborúban. Légi háború Magyarország felett. Második kötet. Az Olajháború. Július 8-a. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/legi-haboru-magyarorszag-felett-6E95/masodik-kotet-75D7/az-olajhaboru-76A9/julius-8-a-791A/

vitéz Heppes Aladár: A veszprémi repülőtér bombázása 1944. július 8-án. In: Magyar Szárnyak, 1980. 9. sz. 6-8. old.

Pallóhíd az ácsi református gyülekezetben. Körmendi Lajos lelkipásztor 1912-1994.  Pápa, 2013. 17. és 49. old.

Veress D. Csaba: Légitámadások Veszprém ellen. (1944. június 30.–1945. március 23.) In: Veszprémi Szemle 1995/1. 24. old.

Jegyzetek: