Jelenlegi hely

EKF 2023

 

Veszprém-Balaton 2023 EKF program

 

A Levéltár deklarált célja, hogy a tudományos és közművelődési területen végzett munkáját, kutatásainak eredményeit közérthető formában közzé tegye, megismertesse minél több emberrel, minél nagyobb közönséggel. A levéltárak világában hosszú évek óta zajló nyitási folyamat itt Veszprémben az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projektek megvalósítása során újabb lendületet kaphat. Az EKF-ben való részvétel a Levéltár számára azt jelenti, hogy újabb társadalmi csoportokat szólíthatunk meg és vonzhatunk be a levéltár világába akár fizikai, akár digitális megjelenés útján. A Levéltár tehát az általa őrzött történeti iratanyagban rejlő tudásbázist, és a levéltáros munkatársakon keresztül a tudásbázis feldolgozásához szükséges szakértelmet nyújtja az EKF számára.

 

A Veszprém-Balaton 2023 EKF program által támogatott projektjeink:

 

1. Kapacitásfejlesztés I. – angol nyelvtanfolyam

A Levéltár az EKF programok megvalósításában leginkább érintett munkatársak angol nyelvtudásának fejlesztéséhez nyert el támogatást azzal a céllal, hogy a kollégák külföldi partnerekkel és vendégekkel gördülékeny kommunikációt tudjanak folytatni. A vezetők és a közművelődés terén dolgozó munkatársak közül 3 fő végezte el a Katedra Nyelviskola tanfolyamát 2021. június – 2022.  május között.

 

2. Kapacitásfejlesztés II. – angol nyelvtanfolyam, látogatóbarát és horizontális fejlesztések

Folytatódott az angol nyelvtanfolyam további 4 fő munkatárs beiskolázásával 2022. június – 2022. december között. A látogatóbarát területen táblák, feliratok elkészítését, és elhelyezését tervezzük, melyek segítik a látogatók, különösképpen a fogyatékossággal élő személyek könnyebb tájékozódását. KONTAKT jelnyelvi tolmácsszolgálat beszerzésével a siketek és nagyothallók számára tesszük elérhetővé a levéltári szolgáltatásokat. Access4you védjegyet bronz fokozatú minősítéssel szerzünk be. A zöld fejlesztések területen tervezzük szelektív hulladékgyűjtők beszerzését, „Zöld sarok” felállítását az épület vendégfogadó terében, ahol a vendégek tájékozódhatnak az intézmény környezettudatosság jegyében tett intézkedéseiről és általános jó gyakorlatokról.

 

3. Intézményi látogatóbarát fejlesztés – angol nyelvű honlap fejlesztése

A Magyar Nemzeti Levéltár gyűjtőportáljának Veszprém Vármegyei Levéltár aloldalához angol nyelvű verzió készül, hogy a külföldi érdeklődők tájékozódhassanak intézményünkről.

 

4. Veszprémi Térképvándor – helytörténeti adatbázis és térkép

Az új levéltári adatbázis Veszprém város történeti fejlődésének digitális eszközökkel történő, plasztikus modellezésével igyekszik inspiráló ablakot nyitni a múltra az idő és a tér koordinátái mentén.

Veszprém város történeti magjának 1850–1950 közötti utca- és házszerkezetére építve a Veszprémi Térképvándor egy olyan helytörténeti adatbázis lesz, amely az utcák, házak és lakóik legfontosabb múltbéli adatait digitalizált, interaktív, többrétegű történeti térképeken jeleníti meg.

 

5. Kincskereső – levéltár-pedagógiai program

A Levéltár a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával Kincskereső néven várostörténeti vetélkedőt szervez felső tagozatos általános iskolás diákok részére, amelynek keretében innovatív és interaktív formában ismerkedhetnek meg az érdeklődő fiatalok Veszprém történetével.

 

6. Mélyfúrás – helytörténetírás workshop

A Levéltár a helytörténetírás módszertanát bemutató workshopokat szervez 2023-ban. A két alkalomra tervezett rendezvényen először a várostörténetírás lesz a téma. A második alkalommal a falutörténet kerül sorra. A workshopokon Veszprém város és az EKF régió falvainak történetéről szóló levéltári forrásokat mutatjuk be és értelmezzük az érdeklődő közönséggel együtt.

 

7. Az elveszett pecsét nyomában, nyomozós játék a levéltárban - szabadulószoba

Az MNL Veszprém Vármegyei Levéltára levéltár-pedagógiai programként szabadulószobát valósít meg a levéltár épületében. A program célja, hogy játékos, interaktív formában, izgalmas, érdekes és ismeretterjesztő feladatok által megismertesse, és közel hozza Veszprém város történetét az érdeklődőkhöz.