Verekedős Vaspöriek Vas vármegyében

Van egy eldugott kis település Vas és Zala vármegye határán, amit Vaspörnek neveznek. Nevével ellentétben jelenleg épp a zalaegerszegi járáshoz tartozik a körülbelül 340 lelket számláló település, ám kis mérete ellenére igen szép, terebélyes történettel rendelkezik.

Első okleveles említése 1342-ből ismert, de közel 100 évvel később már tudomásunk van arról, hogy Vaspöri Pál fia György vaspöri birtokrészét hűtlenség okán másnak adta Erzsébet királyné.[1] 1708-ban pedig egy 100 éves ember fel tudta sorolni az akkor még létező evangélikus káptalan javadalmait. 50 évvel később, bár elűzték az evangélikusokat, azonban a római katolikusok ugyanúgy Háshágy filiájaként működtek tovább.[2]

E kis településnek viszont volt nemes birtokosa is, méghozzá nem meglepő módon, Vaspöri névvel. Ám ezek a Vaspöriek mások voltak, mint a környékbeliek, hiszen – szó szerint – foggal-körömmel védték azt, ami az övék. A Vas Vármegyei Levéltár iratai között található egy olyan doboz, amely a család fennmaradt levelezését tárja elénk.[3]

Ebből kiemelkedik egy 1826. évi hegyhátsáli verekedés története, ahol Vaspöri László[4] (felesége Makrai Anna) házhelyén a szomszéd (Étsi Horváth István) hitvesével, Tsizmazia Katalinnal előbb összeszólalkozott, majd később tettlegességig fajult a szóváltásuk. Első tanúként Keszte István 39 éves római „pápista” azt vallotta, hogy Vaspöri László a szénát akarta által vetni a szomszédba, amit Tsizmazia Katalin nem engedett, és „egymásnak estek”, majd László azt találta mondani, hogy kiveti a fundusáról/földjéről a szomszédasszonyt. Erre Katalin mindkét fülét/fültövét elkapta Lászlónak és a földre estek. A dulakodásban még Vaspöri László haját sem engedte el Katalin addig, amíg László felesége meg nem jelent. A második (szem)tanú a 18 éves Horváth György volt, Vaspöri László akkori szolgálója, aki segített a házszélről elvinni a szénát, de akkor már ott állt lesben Tsizmazia Katalin egy gráblással, vagyis gereblyével, amit feléjük lengetett. Át akartak menni a kerten, de Lászlót eltalálta a gereblyével. A harmadik tanú, Boros János hitvese, Szalai Marinka 41 éves pápista, azt hallotta, amikor odaért a veszekedéshez, hogy Vaspöri László ezeket mondta: „enye Baszom a’ lölkő Asszony bizon megvér mit tsinyálok vele” – erre Katalin azt mondta Lászlónak háromszor, hogy „Baszom én a te lölködet” és nekiesett egy rossz gereblyével. Visszafordulva a „vellával” feldöntötte Lászlót és utána húzták-vonták egymást. A negyedik tanú, a szintén nemes Boros Antal özvegye, Horváth Katalin (42 éves, pápista), ugyanazt mondta mint az előtte szóló, csak annyival egészítette ki a mondanivalóját, hogy egy bizonyos Simon István közbelépett, s nem engedte tovább verekedni őket, de azért még odaszólt egyet Makrai Anna (Vaspöri László felesége) Tsizmazia Katalinnak, hogy „meny él bé édes Katim hagy békét itt a magamén, ne verekedgyél.” Ezt a levelet/vallomást végül nemes Torda Ferenc főesküdt jegyezte le; a tanúk aláírása helyett pedig csupán csak egy „x” jel látható.[5]

Csóka Géza

.
(HU-MNL-VaML-XIII.41. 3.)

.

.

.