Levéltári délután a Múzeumok Éjszakájában

2017.06.22.
2017. június 24-én délután 4 órától a levéltár a Családi kincsek a levéltárban című programjára várja a Múzeumok Éjszakájára látogató vendégeket.

Programok                                                                                         Programok

A reformációs projekthez kapcsolódó diák fotópályázat eredményhirdetésével kezdődik a délután, majd a múzeumi kapunyitás előtt érkezők Galambos Sándor főlevéltáros és Soltész István, a különleges fénykepezőgépeket is készítő fotóművész beszélgetését hallgathatják végig a fotótörténet jeleseiről.

17 órakor nyílik hivatalosan a szomszédos múzeumban az Éjszaka, ahol mindannyian részt veszünk.

A megnyitót követően bepillantást engedünk a levéltár családi fondjainak kincseibe és bemutatjuk azokat az érdekes fotódokumentumokat, amelyeket ajándékba kaptunk. A rendezvényre hozzánk érkezik az MNL vándorkiállítása, amely a tagintézmények legszebb ajándékait mutatja be. A kiállítást az MNL főlevéltárosa, Szabó Dorottya nyitja meg. Ezt követően Nagy Dóra igazgatóhelyettes két jeles ajándékozóval, Pregitzer Fruzsina színművésznővel és a Svédországból a rendezvényre érkező Dr. pazonyi Elek Tibor úrral beszélget. 

A levéltári rendezvényen való részvétel ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!

https://www.nyiregyhaza.hu/csaladi-kincsek-a-leveltarban-2017-06-16

 

Utolsó frissítés:

2017.06.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges