Könyvek az 56-os forradalomról

2017.10.19.
2017. október 16-án a Múltról mindenkinek sorozatban az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk. Három újabban megjelent könyvet mutattunk be a forradalomról, amelynek szerzői, szerkesztői levéltárosok. A korabeli hangulatot Hartai-Benda Erika munkatársnőnk teremtette meg elszavalva Érczkövi Zoltán Október hősei c. versét.

A köteteket három fiatal kollégánk ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Egy kamasz lány titokban vezetett feljegyzéseit tette közzé Margit naplója címmel Majtényi György és Szabó Csaba. Bartos Margit 12 éves korában, 1956. október 22-étől egészen 1959 végéig rótta a sorokat azért, hogy az unokái is tudjanak arról, hogy mi történt vele és körülötte. A naplót Papp Levente ismertette.

Láda Bertalan beszélt a „Forradalom! 24 megtalált történet” című kötetről, amelynek szerkesztői, Majtényi György, Mikó Zsuzsanna és Szabó Csaba – a Magyar Nemzeti Levéltár vezető munkatársai – naplókból, visszaemlékezésekből, versekből tárják elénk, hogy a forradalom résztvevői hogyan élték meg ezeket a napokat.

Mikó Zsuzsanna: A terror hétköznapjai. A kádári megtorlás, 1956–1963 c. tanulmánykötetében részletesen elemzi a korabeli ítélkezési gyakorlatot, a bíróságok és ügyészségek munkáját. A rövid életrajzi adatokat is tartalmazó, névmutatóval ellátott könyvet Szemán László mutatta be. A könyvbemutató moderátora Galambos Sándor főlevéltáros volt.

Média:

Kelet Magyarország:

2017.10.17.: Címlap   Cikk

2017.10.18.: Címlap   Teljes oldal   Cikk

http://www.szon.hu/1956-naplok-visszaemlekezesek-versek/3650998

Utolsó frissítés:

2017.10.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges