Könyvbemutató a nyíregyházi levéltárban

2023.12.13.
A 2023. december 7-én 11 órától a levéltár kutatótermében kezdődött rendezvényen Kujbusné dr. Mecsei Éva, a nyíregyházi levéltár igazgatója üdvözölte a jelenlévőket, köztük a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárát és diákjait.

A beszélgetés a szerző dr. Kosztyó Gyula rövid bemutatkozásával kezdődött. Őt követte dr. Révész Tamás a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, aki bemutatta a kötetet. Elmondta, hogy a kötet hiánypótló munka, amelyben több új tudományos eredmény is található. Olyan fontos alapkérdések tekintetében ért el a szerző új ismereteket, mint a megoldatlan földkérdés, a tanácsköztársaság által alkalmazott erőszak Kárpátalján, vagy éppen az utódállami megszállás menete. A könyv ismertetését követően még a szerző válaszolt a kutatást érintő kérdésekre.

A Tanácsköztársaság Kárpátalján című könyvet az Erőszakkutató Intézet jelentette meg. Gellért Ádám az Intézet ügyvezetője érdekfeszítő módon mutatta be az intézet munkáját. Beszélt az Intézet által vizsgált kutatási területek fő csapásirányairól, a forráskritika fontosságáról.

A közel egyórás könyvbemutató után személyes beszélgetésre is lehetőség adódott.

A vendégek a helyszínen belelapozhattak a Kocsis György könyvtáros által válogatott, az 1918-as összeomlás, illetve a Tanácsköztársaság témában megjelent szakkönyvekbe, ismeretterjesztő gyűjteményünkből is.

Karácsonyi ajándékként Bereg, Ung, Ugocsa és Máramaros vármegyék történetéről megjelentetett kiadványokból ajánlottunk néhány kötetet az érdeklődőknek.

Utolsó frissítés:

2024.04.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges