Jelenlegi hely

Ismerjék meg Ilyés Gábor helytörténészt!

2016.02.10.

Az Arcok és könyvek a történettudomány köréből című sorozatunk februári rendezvényén Ilyés Gábor helytörténészt ismerhették meg a jelenlévők.

Galéria

A Nyíregyháza története iránt érdeklődők számára nem ismeretlen Ilyés Gábor neve, hiszen a város helyi lapjának, a Nyíregyházi Naplónak a hasábjain rendszeresen találkozhatnak írásaival. Hétről hétre  megörvendeztet bennünket a helyi nevezetességek múltjának vagy a városhoz kötődő jeles emberek életének rövid, infromatív összefoglalójával. A Jókai Mór Református Általános Iskolában oktató pedagógus napi munkája során is fontosnak tartja, hogy diákjai figyelmét ráirányítsa szülő-/lakóhelyük múltjára. Helytörténeti órákat, sétákat, vetélkedőket szervez, ezzel a gyerekek számára egy olyan ismeretszerzési lehetőségegyüttest tár fel, amelyben benne foglaltatik a múzeum, a könyvtár, a levéltár gyűjteményének megismerése is. A Kujbusné Mecsei Évával folytatott beszélgetés során nemcsak tanári munkájáról, céljairól, hitvallásáról szólt, hanem felemlítette pedagógus példaképeit, valamint megjelent könyvei létrejöttének motivációit. A főiskolai évek alatt végzett kutatás és a levéltári-múzeumi-főiskolai honismereti pályázatra készített dolgozat biztató előzménye volt első megjelent kötetének, a nyírbogdányi múltat feldolgozó munkatankönyvnek. A pályáját Nyíregyházán folytató tanár fontosnak tartotta, hogy itt is foglalkozzon a város történetével. Minthogy a jelentősebb események szobrok és emléktáblák segítségével végigkísérhetők, ezek összefoglalásán és könyv alakban való megjelentetésén túl Ilyés Gábor bekapcsolódott a városvédők munkájába. Titkárként szervezte a helyi értékmentést és múltra való megemlékezést, továbbá az egyesület  Mesélő Nyíregyháza sorozatában újonnan megjelenő füzeteit gondozta, szerkesztette, írta. Az egyesület évfordulójára a negyedszázados munkát összefoglaló könyvet jelentetett meg. Közreműködött a római katolikus templom történetét és kicseit bemutató illusztris kiadvány létrejöttében. Megírta a helyi cserkészek történetét. Kivette a részét a jókais évkönyvek szerkesztéséből. Helytörténeti munkáinak elismeréseként kérték fel a helyi Hősök temetőjéről szóló könyv összeállítására, valamint a nyíregyházi elhurcoltaknak nemcsak a névsorát, hanem a hozzátartozók visszaemlékezéseit is közreadó kötet megjelentetésére. Még pedagógusi és családapai elfoglaltságai mellett is tud időt szakítani a várostörténet alaposabb megismerésére és közkinccsé tételére.

Pedagógusi tevékenysége, helytörténeti kutatómunkája példaként állítható kollégái elé is.

Rendezvénysorozatunkat az NKA Közgyűjteményi Kollégiuma támogatta. A program a Nyitott Levéltárak sorozat része volt. 

Galéria

           

  

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges