Gróf Károlyi Sándortól gróf Károlyi Sándorig

2021.08.25.
Az MNL Károlyi Kutatócsoportjának éves konferenciáján augusztus 18-19-én a nagykárolyi gróf Károlyiak több generációját érintő előadások hangzottak el. A rendezvény alkalmat nyújtott könyvbemutatókra, a kutatócsoport honlapjának nyilvánossá tételére és múzeumlátogatásra is.

18-án délután két könyvet ajánlottak a szerzők, szerkesztők és a recenzensek a jelenlévők figyelmébe. A sokak által a Rákóczi-szabadságharcból ismert Károlyi Sándor szeretett unokája, Antal gróf házasságkötésének időszakát két korabeli naplóval idézték fel. A 18. századi arisztokrácia életét bemutató rendkívül érdekes és szórakoztató olvasmányt Arany Krisztinának, Bara Júliának, Laczlavik Györgynek és Lengyel Nórának köszönhetjük. A forráskiadványban a családról és a naplóírókról szóló - új aspektusokat is felvonultató - izgalmas tanulmányok is helyet kaptak. Hogy a korabeli forrásokat értelmezni tudjuk, nélkülözhetetlen az említett családtagok, rokonok ismerete. Ezt a kapcsolati hálót vázolta fel Horváth Gyula. A másik Sándor 1831-től 1906-ig élt. Már nem Nagykárolyban lakott, mint ősei, hanem Budapesten, és nem is örökös főispán volt Szatmárban, hanem sikeres, a gazdasági életet fellendítő tőkés vállalkozó a fővárosban. Róla Fehér György írt könyvet, amelyet Szilágyi Adrienn ismertetett, a szerző pedig előadásával erősítette meg a recenzens által elmondottakat. A könyvbemutatók után indult el a Bakó Zsigmond és Darabont Zsuzsanna által bemutatott honlap, amelyről a jelenlévők megtekinthették Schmidt Anikó előadását a török fogságban szabadultakról, köztük az "ál" Károlyi Istvánról, Sándor bátyjáról. A programot a szomszédos Jósa András Múzeum kiállításának megtekintése zárta, ahol a Benczúr-teremben megtekinthető volt a Károlyi Gyuláról és feleségéről készült hatalmas festmény is.

19-én a délelőtti program nyitásaként Károlyi Sándor fiának, Ferencnek, mint Nyíregyháza 18. századi újratelepítőjének a centrumban álló szobra előtt hajtottak fejet a résztvevők. Az előadások sorát Hágó Nándor Attila nagykárolyi várat érintő ásatásokat bemutató prezentációja nyitotta. Ezt követően Mészáros Kálmán újabb érdekességeket osztott meg Károlyi Sándor szabadságharc alatti éveinek történéseiből, majd Mohácsi Endre villantotta fel a missilisek alapján Károlyi Sándor és lánya, Klára szoros családi kapcsolatát. szólva megyebeli lakóhlyéről, Baktáról is. A reformkor egyik jeleseként emlegetett Károlyi Györgyről két előadást is hallhattunk: Fazekas Rózsa a vadászként, Török Enikő Klára a Nemzeti Színház támogatójaként mutatta be. A napot Bara Júlia tótmegyeri kastélyról szóló előadása zárta.

A kutatócsoport tagjai közül aki tudott, az személyesen eljött, aki nem, az pedig zoomon jelentkezett be, illetve a manapság egyre népszerűbb videofelvételét küldte el. (Ezek a láthatóak a kutatócsoport honlapján éppen úgy, mint a konferencián készültek.) A hagyományos kiállítás mellett az interaktivitással is találkozhattak a kutatócsoport tagjai Baktalórántházán, Károlyi Klára egykori otthonában, valamint a Károlyi Gyula emlékházban is.

Fő támogatónk:

Média:

Utolsó frissítés:

2021.11.25.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges