Emlékezés Nagy Ferenc levéltár-igazgatóra

2017.11.21.
Levéltár-történeti délelőttünkön az elmúlt évben elhunyt dr. Nagy Ferenc címzetes levéltár-igazgatóra emlékeztünk

A volt munkatársak, barátok, tisztelők, a megye képviselői, valamint  lányai, Zsuzsanna és Csilla részvételével 2017. november 20-án dr. Nagy Ferencre emlékeztek.

Intézménytörténeti délelőttünkön minden évben a munkánkat, életünket és a levéltárügyet is meghatározó, elhunyt kollégáinkról szólunk. Korábban bemutattuk érdeklődő jelenlévőinknek Balogh István munkásságát, a hagyatékában maradt és általunk kiadott kéziratokat, Margócsy József várostörténeti munkásságát, László Géza levéltáros szerteágazó kutatásait és érdekes adatfeltárásait.

Az idén volt igazgatónkra emlékeztünk. Az elmúlt évtizedekben készült fotók segítségével idéztük fel jóságos, lélekkel teli alakját. Szakmai életútjáról, róla maradt emlékeinkről régi munkatársa, Henzsel Ágota főlevéltáros szól. Megosztotta velünk gondolatait Vágsellyéről Novák Veronika igazgató asszony, érzéseit pedig igazgatónk lánya, dr. Nagy Csilla is. Az ibrányi temetőben elhelyeztük a szeretet virágait, majd családja körében emlegettük fel a közös, kellemes pillanatokat.

Igazgatóink

Média:

Szabolcs Online

 

Utolsó frissítés:

2017.11.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges